Az ingatlanfejlesztésekhez kapcsolódó közcélú beruházások áfája levonható, ha ezek nélkül a fejlesztés nem lenne megvalósítható - mondta ki 2009-ben a Legfelsőbb Bíróság. A közelmúltban az Európai Unió Bírósága főtanácsnoka előzetes véleményében mégis megtiltotta volna az adólevonási jogot. Bár a bíróság a múlt hét közepén közzétett ítéletében végül nem követte a főtanácsnoki véleményt, azonban komoly feltételekhez szabta az adólevonási jog érvényesítését - véli a Jalsovszy Ügyvédi Iroda.
Szerző(k): Szepesi AnitaKínában némileg lassult a lakóingatlanok drágulása augusztusban éves és havi összevetésben is, az ingatlanszektor lehűtésére hozott kormányzati intézkedések hatására.
Szerző(k): Domokos LászlóA XII. kerületi Tündérhegyi Pszichoterápiás és Pszichoszomatikus-rehabilitációs Osztályának épülete kikiáltási áron, 509 millió forintért kelt el, amivel feltehetően nagyot bukott az állam – írja a Hírtv.hu.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanIdén már harmadik alkalommal hirdette meg a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a zártkerti revitalizációs programot, 34 település mintaprogramja valósulhat meg 300 millió forintos támogatással - mondta a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár az MTI-nek. A támogatások keretösszege 2 milliárd forintra nő hamarosan.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLe kellett fújni egy 160 lakásos társasház építését Budapesten a munkaerőhiány miatt – írja a hvg.hu az RTL Klub Híradója nyomán.
Szerző(k): Szász PéterÁrverésen kínálják megvételre hárommillió euróért (918 millió forintért) a 25 évvel ezelőtti sevillai világkiállítás magyar pavilonját, Makovecz Imre híres munkáját - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterBudapesten 12, országosan csaknem 8 évnyi átlagjövedelem kell ahhoz, hogy valaki egy közepes méretű lakáshoz jusson; ez az arány rosszabb, mint három éve, mert a lakásárak kétszer olyan gyorsan nőttek ezalatt, mint a jövedelmek - derül ki az Otthontérkép friss felméréséből.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA kormány még az idén dönthet a ferihegyi vasúti beruházás finanszírozásáról és ütemezéséről – tájékoztatta a Világgazdaságot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Szerző(k): Domokos Erika