Februárban tizedével kevesebb új lakást finanszírozó hitelt vettek fel a családok, mint tavaly májusban. A BiztosDöntés.hu a Napi.hu szerkesztőségébe eljuttatott elemzése szerint a következő hónapokban az arányok tovább romolhatnak.
Szerző(k): Drávucz PéterEzrével költöznek Magyarországra a németek, ami már a német közmédiának is feltűnt, ugyanis pár év alatt negyedével nőtt a hazánkban élő német nyugdíjasok száma.
Szerző(k): Varga CsengeA Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága 30 millió forintos bírsággal sújtotta az ingatlanját eladni kívánó tulajdonost, aki ingatlansorsolás keretében „szabadult volna meg” az ingatlanjától, ami szerencsejátéknak minősül és szabálytalan.
Szerző(k): Varga CsengeMárciusban már az ébredés jeleit mutatta a főváros és az agglomeráció használtlakás-piaca. Egyelőre főleg az olcsóbb ingatlanok iránti érdeklődés élénkült. Emellett a tavasz újdonsága az is, hogy egyensúly látszik kialakulni Budapest és környéke hagyományosan hullámzó versenyében.
Szerző(k): Varga CsengeMegjelent az a kormányrendelet, amely az elutasított otthonfelújítási támogatások esetén is ad még egy utolsó esélyt az igénylőknek. Ha időközben rendezték a köztartozásukat, illetve már teljesítik az előírt bentlakási kötelezettséget, akkor az államkincstár mégis kiutalja a lakásfelújítási támogatást, ami akár 3 millió forint is lehet.
Szerző(k): Varga CsengeKevesebb új lakás épül Budapesten, a kereslet visszaesése miatt a újépítésű lakások négyzetméterárának emelkedése lassult, szinte megállt 2023 első negyedévében.
Szerző(k): Varga CsengeA klímaváltozás beköszönte előtt, amikor még voltak jellegükben értelmezhetően elkülönülő évszakok, létezett értelmezhető fűtési szezon is, amihez többé-kevésbé csakugyan alkalmazkodni lehetett. A fűtési idény azonban manapság bajosan követhető, hiszen késő ősszel is vannak meleg időszakok, illetve a tavasz derekán is bőven akadnak hidegebb nappalok, éjszakák. Az elektromos hálózat bűvös „H” tarifája azonban létezik, és szigorúan alkalmazkodik a naptári napokhoz, ami konkrétan azt jelenti, hogy április 15-én megszűnt az idény jelleggel működő kedvezményes hőszivattyús fűtési lehetőség.
Szerző(k): Sánta AndrásA fővárosi átlag harmadával kedvezőbb négyzetméteráron lehet új lakáshoz jutni a legnépszerűbb pesti peremkerületben. A négyzetméterárak 2022 első negyedéve óta stagnálnak a korszerű, energiahatékony újépítésű ingatlanok esetén XVIII. kerületben, míg a használt téglaépítésűek esetében folytatódott az áremelkedés, ahogy a kerületi átlagos négyzetméterárak is 29 százalékkal nőttek tavalyhoz képest.
Szerző(k): Varga Csenge