Mentesülnek az illeték megfizetése alól azok, akik egyéni céget, kkt.-t, bt.-t, kft.-t jegyeztetnek be a cégbíróságon, és a bejegyzés cégközlönyös közzétételéért sem kell díjat fizetniük.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Emberi Erőforrások Minisztériuma arra tesz javaslatot az ifjúsági stratégiában, hogy 2018-tól az első vizsgák költségét az állam vállalja magára. A lépést azzal indokolják, hogy 2012 óta nem nőtt a nyelvvizsgával rendelkezők aránya, miközben jelentősen emelkedett az idegennyelvet beszélők száma - írja a Magyar Idők.
Szerző(k): Szabó DánielA gazdálkodó szervezeteknek és azoknak, akik csak harmadjára engedik be a kéményseprőt, nem ingyenes ez a szolgáltatás - mondta az InfoRádiónak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője a szerkesztőségbe érkezett lakossági észrevételekre reagálva.
Szerző(k): Papp ZsoltA baromfiágazatra is kiterjeszthetik a korábban a jégeső, a fagykár, valamint a sertés- és tejpiaci válság enyhítését célzó százszázalékos állami kamattámogatással elérhető agrár Széchenyi-kártyát - tudta meg a Magyar Idők. A folyószámlahitel kapcsán már folynak a tárgyalások a programért felelős Kavosz Zrt. és a Földművelésügyi Minisztérium között.
Szerző(k): Domokos LászlóA szmogriadó alatt kitiltott gépjárművek tulajdonosai ingyen használhatják a BKV/BKK szolgáltatásait a szmogriadó alatt ma délután 16 órától – javasolta Tarlós István főpolgármester. Az előterjesztést egyhangúlag elfogadta a közgyűlés.
Szerző(k): Papp ZsoltA két ünnep között ingyen lehet parkolni a főváros majd minden pontján.
Szerző(k): EconomxEddig 729-en szereztek jogosítványt az állami és uniós forrásokból finanszírozott haszonjárművezető-képzésen - írja a Világgazdaság keddi száma az OFA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójára hivatkozva.
Szerző(k): MTIA június óta végelszámolás alatt lévő Metropol partnereinek és dolgozóinak egy része még mindig vár a pénzére - értesült a hvg.hu.
Szerző(k): Economx