Javuló termelési kilátásokat jelez a német elektrotechnikai és elektronikai ipari ágazat márciusi és első negyedévi megrendeléseinek a növekedése az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a ZVEI hétfői jelentése alapján.
Szerző(k): Szász PéterVártnál jelentősebben nőtt márciusban az ipari termelés Németországban - jelentette a német statisztikai hivatal (Destatis). A hír különösen jókor érkezett azok után, hogy az előző két hónapban a számok csökkenést mutattak.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEgy 1,3 milliárd forint összegű barnamezős beruházást követően, három új cég betelepülésére számíthat Ózd, így mintegy 550 új munkahely jöhet létre 2022-ig a borsodi városban – jelentette be a közelmúltban a térség országgyűlési képviselője. A beruházás támogatásáról kormányhatározat is született, viszont még mindig sok a nyitott kérdés. Az biztos, hogy ráfér a fejlesztés a városra, ugyanis két vállalat is kivonult a közelmúltban, így több mint 1800 ember munkahelye vált bizonytalanná, vagy szűnt meg teljesen.
Szerző(k): Kónya ÁdámAz előző évihez képest 16,5 százalékkal nőtt az ipari termelés márciusban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Tavaly épp márciusban volt a járvány első hulláma miatti gyárbezárások időszaka.
Szerző(k): Szabó DánielMegugrott a kínai vállalatok nyeresége az idei első negyedévben a koronavírus-járvány miatt alacsony bázisú tavalyi első negyedévhez képest - írja az MTI a statisztikai hivatal közlése nyomán.
Szerző(k): Szász PéterA GKI konjunktúraindexe áprilisban megközelítette a tavaly márciusi, a járvány miatti nagy zuhanása előtti szintjét, az üzleti várakozások kissé a fölé is emelkedtek, míg a lakosságiak jelentősen alatta maradtak - adta hírül a GKI Zrt.
Szerző(k): Szász PéterA Nestlé svájci élelmiszeripari konszern tíz éve legnagyobb negyedéves bevételnövekedést érte el a március végével záródott idei első három hónapban egyebek között kávé, tej és állateledel termékei iránt megugrott keresletnek köszönhetően - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterAz idén erőteljesen, 6,6 százalékkal nőhet a bruttó hazai termék (GDP), a harmadik negyedévben a GDP már elérheti a járvány előtti szintet - ismertette a legfrissebb előrejelzést Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője online sajtótájékoztatóján az MTI szerint. A pénzintézet arra számít, hogy 4 százalék körül alakulhat idén az infláció, és azt sem tartják kizártnak, hogy a jegybank kamatot emel.
Szerző(k): Szabó Dániel