Csaknem a negyedével csökkent a német gépipari export az idén a második negyedévben - ismerteti a VDMA (Verband Deutscher Maschinen- und Anlagenbau e. V.) ágazati szakmai képviseleti szervezet.
Szerző(k): Szász PéterA német gépiparban 32 ezer munkahely szűnt meg az év első felében a koronavírus-válság, a kereskedelmi konfliktusok és az autóipar strukturális átalakulása miatt - írja az MTI az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a VDMA közlése nyomán.
Szerző(k): Szász PéterIdén eddig a június volt a legjobb hónap az építőiparban, ekkor volt a legtöbb munka - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke pénteken a köztévében.
Szerző(k): Csernátony CsabaA felszámolás alá került egykori Ganz-cég, a CG Electric Systems Hungary Zrt. dolgozóinak elmaradt bérét kifizette az állami felszámoló a bérgarancialapból. A kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a céget, amelynél már "egy potenciális befektető is megjelent" - írta a társaság közleményében, de befektetőt nem nevezték meg. Mielőbb újraindítanák a gyártást a Mavirnak és a paksi atomerőműnek is beszállító vállalatnál.
Szerző(k): Domokos ErikaAz ipari termelés 7,8 százalékkal maradt el júniusban az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján 12,2 százalékos a csökkenés - erősítette meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölt második becslése.
Szerző(k): Rácz GergőJúniusában az ipari termelés volumene 7,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 12,2 százalékkal csökkent.
Szerző(k): Rácz GergőLassult a kínai szolgáltatóipar növekedése júliusban - derül ki az MTI szerint a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felméréséből.
Szerző(k): Szabó DánielA német vállalatok a legfrissebb bizalmi indexek szerint a vártnál bizakodóbbak, ami jó hír minden olyan országnak, köztük Magyarországnak, amely a német gazdaság köldökzsinórján lóg. A szakértők már arról beszélnek, hogy a német motorhoz kapcsolódva az egész európai gazdaság felpöröghet.
Szerző(k): Komócsin Sándor