Megtelt a Váci úti felvonógyár helyén 2018 júniusra felépült GTC White House irodaház. A 21,5 ezer négyzetméteres komplexumban az utolsó 3,5 ezer négyzetmétert az IWG vette bérbe, hogy 2019 negyedik negyedévében Magyarországon is elindítsa Spaces elnevezésű közösségiiroda-koncepcióját.
Szerző(k): Szepesi AnitaHa az újabb, összesen több mint 270 millió forintos Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott büntetés után a Jobbik nem kap részletfizetési lehetőséget, akkor nem csupán az EP-kampányra nem marad semmi pénze, az adóhatóságnak sem tudja törleszteni a parlamenti választás előtt kiszabott másik számvevőszéki büntetés miatt fennálló tartozását. Ráadásul még a Magyar Postának is tartoznak 50 millió forinttal - mondta Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója a Népszavának.
Szerző(k): Domokos LászlóA magyar kormány lemondott két tanácsadói szerződés uniós támogatásáról, miután az Európai Bizottság vitatta azok értelmét. Ugyanúgy kezelik az ügyet, mint az Elios közvilágítási projektjeit, amelyeket végül szintén a magyar adófizetők pénzéből fizetnek ki.
Szerző(k): Komócsin SándorJanuár 23-án vette kezdetét az Óbudai Bíróság költözése a Buda Square irodaházba, ahol XXI. századi körülmények között intézhetik peres ügyeiket az állampolgárok és végezhetik munkájukat a bírósági kollégák - adta hírül a Fővárosi Törvényszék.
Szerző(k): Domokos LászlóNégy új irodaépületben mintegy 44 ezer négyzetméternyi kiadható területtel bővült tavaly az utolsó negyedévben a modern budapesti bérirodák állománya - közölte a Budapesti Ingatlantanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF). A bérbeadás az év egészében megközelítette a 2015-ös rekordot.
Szerző(k): Szepesi AnitaMegállapodott a Futureal-csoport és az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. a cégcsoport portfóliójához tartozó Corvin Irodák értékesítéséről. Az adásvétel keretében a Corvin sétány minden, már felépült irodaháza, és két, jelenleg építés alatt álló irodaépület is tulajdonost váltott. Az összesen nyolc A kategóriás épület mintegy 80 ezer négyzetméter bruttó irodaterületet kínál - jelentették be az ügylet szereplői.
Szerző(k): Domokos LászlóEgyelőre nem lesz Exportfejlesztési és promóciós partneriroda sem a Balkánon, sem pedig Oroszországban, mivel csak elfogadhatatlan ajánlatok érkeztek a nyílt közbeszerzési felhívásokra.
Szerző(k): Németh GézaTöbb száz millió forintba kerül az MNB külföldi irodáinak fenntartása, amelyek munkájáról és eredményeiről alig lehet tudni valamit.
Szerző(k): Komócsin Sándor