Szakértők szerint sikerült addig növelni a feszültséget Irán és az Egyesült Államok között, hogy akár véletlenül is kirobbanhat egy háború. Úgy tűnik, már az amerikai elnöknek is sok, amit nemzetbiztonsági főtanácsadójának vezetésével kormányának egy része művel.
Szerző(k): Komócsin SándorSzergej Lavrov orosz külügyminiszter közölte, hogy a kétoldalú kapcsolatokat javító lépésekről állapodott meg amerikai hivatali partnerével, Mike Pompeóval kettejük keddi, Szocsiban lefolytatott tárgyalásán - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Egyesült Államok elnökének teamjét tájékoztatták arról a katonai felvonulási tervről, amelynek keretében a 2003-as iraki háborúhoz hasonló nagyságú erőt küldenének Irán közelébe, ha úgy értékelnék, hogy erre van szükség Teherán megrendszabályozásához.
Szerző(k): Komócsin SándorHáled al-Falih, a monarchia energiaügyi minisztere azt mondta, az Irán támogatását élvező húszi felkelők két olajszivattyú-állomást támadtak meg Rijád közelében, és a „terrorcselekmény” miatt az Aramco olajvállalatnak le kellett zárnia a Janbu kikötőjében végződő kelet-nyugati olajvezetéket, de a robbanószerrel megrakott drónok támadása nem befolyásolta az olajtermelést.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTankhajók ellen követtek el szabotázsakciót a Hormuzi-szorosban, a világ legforgalmasabb tengeri olajszállítási útvonalán. Ha ez egy összecsapás kezdete a térség államai és az USA között, annak beláthatatlan következményei lehetnek.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Egyesült Államok haditengerészeti jelenlétének megerősítése Irán közelében rendkívül kockázatos lépés, mivel a Közel-Keleten minden politikai húzás azonnal kivált egy vele szembe irányuló ellenlépést, amelyek eredője kiszámíthatatlan következményekkel járhat.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Egyesült Államok elvárja Irántól az azonnali és teljes szíriai csapatkivonást, és nem fogja eltűrni, hogy Teherán a saját régiós pozíciójának erősítésére használja az északnyugat-szíriai hatalmi vákuumot - szögezte le James Jeffrey, az Egyesült Államok szíriai különmegbízottja a szaúdi tulajdonú as-Sark al-Avszat című napilapnak adottinterjújában - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz amerikai kormány szerdán újabb szankciókat jelentett be Irán ellen - írja az MTI.
Szerző(k): Szász Péter