Az izraeli védelmi minisztérium kísérletet hajtott végre a "Nyíl-3" nevű, nagy hatótávolságú rakéták megsemmisítésére szolgáló rakétarendszerrel, amelynek célja az Iránban jelenleg fejlesztés alatt álló precíziós rakéták elleni védelem - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.
Szerző(k): Szepesi AnitaDonald Trump amerikai elnök egyelőre meghosszabbítja az Irán elleni szankciók felfüggesztését.
Szerző(k): Domokos ErikaKülön kell választani az iráni nukleáris megállapodás kérdését Teherán egyéb, széles körben bírált tevékenységeitől - jelentette ki Sigmar Gabriel német külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben, üzenve ezzel az atomalku felmondását fontolgató amerikai kormányzatnak.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön újabb szankciókat jelentett be iráni székhelyű vállalatok és személyek ellen.
Szerző(k): Szepesi AnitaIrán csaknem 80 milliós piaca komoly lehetőségeket rejt a magyar vállalkozásoknak, míg Magyarország fontos belépőpont lehet Irán számára Európába - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Maszud Karbaszián iráni pénzügyminiszterrel folytatott megbeszélését követően Teheránban a tárca tájékoztatása szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaKözös közleményben fejezte ki aggodalmát az iráni nukleáris megállapodás ügyében Donald Trump amerikai elnök által pénteken bejelentett intézkedések lehetséges következményei miatt a brit, a német és a francia kormány - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaDonald Trump amerikai elnök nem mondta ugyan fel a 2015-ben Iránnal kötött többhatalmi atomalkut, de elutasította a jelenlegi formáját. Trump felhatalmazta a pénzügyminisztériumot, hogy léptessen életbe újabb szigorú szankciókat Teheránnal szemben - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaSteve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter újabb szankciókat jelentett be Irán ellen, miután Teherán csütörtök hajnalban ismét rakétakísérletet hajtott végre.
Szerző(k): Szepesi Anita