Meglepő módon a lengyelek lelkes hívei a whiskeynek, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a háború előtt Lengyelországban is gyártották a skótok és az írek kedvenc italát. Egy cég most feltámasztja ezt a hagyományt.
Szerző(k): Barabás JúliaTavaly stagnált a románok sörfogyasztása, így 2016-ban is fejenként átlagban 80 liter sört ittak Romániában - közölte a romániai sörgyártók egyesülete.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA lengyel vodka igencsak hosszú történetében még soha nem tudtak annyit exportálni belőle, mint mostanában. A fejlett és a feltörekvő országok fogyasztói egyaránt lelkesen vásárolják a lengyelek nemzeti italát.
Szerző(k): Barabás JúliaA folyamatosan növekvő kivitel szükségessé tette a tárolókapacitások bővítését, így a Coca-Cola HBC Magyarország 2 milliárd forintos beruházással 6500 négyzetméteres raktár építésébe kezdett dunaharaszti központjában - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMennyiségileg 4 százalékkal, értékét tekintve 7 százalékkal nőtt tavaly a borexport az előző évhez képest - írta a Központi Statisztikai Hivatalra (KSH) hivatkozva a Magyar Nemzet.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Heineken márka magyarországi történetében először vezet be termékinnovációt. Az alkoholmentes Heineken 0.0 rövidesen az üzletek polcaira és a vendéglátó egységek kínálatába kerül - olvasható a márka közleményében.
Szerző(k): K. Kiss GergelyVáltozatlanul a desszert és virág a legnépszerűbb Valentin-napon, de az átlagosnál több fogy italokból és a szíves díszítésű ajándékokból. Az ünnephez kapcsolódó termékek forgalma többszörösére nő február 14-e közeledtével az MTI által megkérdezett áruházláncok szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKöltségvetési támogatást kapnak az étel- és italautomaták üzemeltetői az automata felügyeleti egység beszerzéséhez, a kormány határozata értelmében 1,8 milliárd forintot biztosítanak erre a célra - idézi az MTI a csütörtöki Magyar Közlönyt.
Szerző(k): K. Kiss Gergely