Németország nem hagyhatja szó nélkül a jogállamisággal kapcsolatos lengyelországi folyamatokat - jelentette ki Angela Merkel kedden Berlinben.
Szerző(k): Szepesi AnitaElőször a brit uniós kilépéssel kapcsolatos főbb kérdésekről kell megállapodni, és csak azután kezdődhetnek meg a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti kereskedelmi egyezményről - figyelmeztetett kedden Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Európai Bizottság minden rendelkezésére álló támogatást megad Finnországnak - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBrüsszel szigorítana az európai cégek külföldi felvásárlásának engedélyezési folyamatán. Aggódnak, hogy egyre több állami tulajdonú kínai cég szerez befolyást stratégiainak tekintett ágazatokban, miközben Kína komolyan korlátozza a külföldiek tulajdonszerzését hazai cégeiben. A lépéssel Európa is a protekcionista útra léphet.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz Európai Bizottság elnökével közölt interjút csütörtökön a Politico brüsszeli hírportál, amelyben Jean-Claude Juncker egyebek mellett arról beszélt, hogy nem szeretné "elveszíteni" Magyarországot, amely Lengyelországgal együtt "problémás helyzet elé állítja az Európai Uniót".
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz Európai Unió kész megtorolni az Oroszország, Irán és Észak-Korea ellen elrendelt amerikai büntetőintézkedéseket, amennyiben azok az európai gazdasági érdekeknek is ártanak - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán, miután Donald Trump aláírta az új szankciós törvénycsomagot.
Szerző(k): Szász PéterTitkos egyezség van kialakulóban Brüsszel és Pozsony között - állítja a Politico Jean-Claude Juncker és Robert Fico találkozója után. Szlovákia cáfol - írja az InfoRádió.
Szerző(k): Szepesi AnitaNagyjából két év alatt több mint 225 milliárd eurót mozgósíthatott az Európai Unió tagállamaiban a Juncker-tervnek is nevezett Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) - közölte az Európai Bizottság.
Szerző(k): Domokos Erika