Az ATM-ek készpénzbefizetés funkciója egyre népszerűbb, sokan már itt fizetik be készpénzüket a banki pénztárak helyett.
Szerző(k): Varga CsengeA különleges színesfém emlékérme a Magyar népmesék rajzfilmsorozathoz kapcsolódik.
Szerző(k): Varga CsengeIsmét szabadesésben a török líra, miután az új elnök által vezetett jegybank megtette az első lépést, de a piac kicsinek tartotta a kamatemelést. A forint múlt nyári stabilizálásának módszere a líra esetében akár a líra esetében is beválna.
Szerző(k): Fellegi TamásHónapok óta stabil a forintárfolyam, kérdés, hogy egyensúlyi árfolyamához ért-e, vagy egy nagy szint tankönyvi megugrására készül a forint, ami még egy komolyabb erősödést is hozhatna.
Szerző(k): Fellegi TamásAz idén a belső kereslet csökkenése miatt szerény, 1,1 százalékos gazdasági növekedésre számíthatunk Magyarországon, jövőre azonban már 4,3 százalékkal, 2025-ben 3,8 százalékkal, 2026-ban pedig 3,6 százalékkal nőhet a GDP.
Szerző(k): Varga CsengeAranyat évszázadok óta vásárolnak az emberek és intézmények tartalékolás, befektetés céljából, amely alól nem kivételek a jegybankok sem. A központi bankokra ugyanakkor nagyobb felelősség hárul, mivel azok az országuk számára képeznek és tartanak fenn tartalékot. A világ jegybankjai összesen 35 682,2 tonna – aranyat tartalékolnak az Arany Világtanács legfrissebb adatai szerint. Ez felér közel 6000 hím, felnőtt elefánt súlyával vagy 1115 négytengelyes kamion össztömegével.
Szerző(k): Varga CsengeVegyesen mozgott a forint árfolyama reggel, viszont ma döntenek a kamatról, ami irányt adhat a magyar devizának.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsEngedély nélkül működő pénzváltót bírságolt a jegybank.
Szerző(k): Economx