jegybank

05.
23.
14:15
Nem csökkent az alapkamat, de megindult a monetáris politika normalizációja

Nem csökkent az alapkamat, de megindult a monetáris politika normalizációja

Keddi kamatdöntő ülésen változatlanul, 13 százalékon hagyta az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank, az egynapos betéti tender kamata azonban 18-ról 17 százalékra csökkent.

Szerző(k): Fellegi Tamás
05.
19.
19:15
Mutatjuk, hogyan védekezzen az egyik legnagyobb csomagszállító cég nevében író adathalászok ellen

Mutatjuk, hogyan védekezzen az egyik legnagyobb csomagszállító cég nevében író adathalászok ellen

E sorok szerzője a mai nap két adathalász levelet is kapott, mindkettő gagyi, három másodperc alatt felismerhető hamisítvány volt. Bár a netes adathalászat megtörhetetlennek látszik, azért sokszor teljesen nyilvánvaló az átvágási kísérlet, főként, ha biztosan tudja az ember, hogy még soha életében nem rendelt semmit a hivatkozott cégtől.

Szerző(k): Drávucz Péter
05.
19.
16:01
Összeadja Matolcsy és Varga, amit tud

Összeadja Matolcsy és Varga, amit tud

Szakmai egyeztetés keretében ismét találkozott Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök. A gazdaságirányítás két fő ágának vezetői legutóbb áprilisban folytattak személyes egyeztetést, akkor egyeztek meg abban, hogy a stratégiai kérdésekben ezentúl is rendszeres személyes megbeszéléseket folytatnak.

Szerző(k): Economx
05.
15.
21:58
Fejlesztik a digitális immunrendszert

Fejlesztik a digitális immunrendszert

Nem múlik el nap anélkül, hogy legalább egy magyar család ne vesztené el kiberbűnözők miatt teljes megtakarítását, és hetente egy magyar céget ne érne súlyos veszteség a digitális térben. A Kiberpajzs program kezdeményezés azokra a kockázatokra hívja fel a figyelmet, amellyel az állampolgárok naponta találkozhatnak.

Szerző(k): Economx
05.
15.
12:29
A bankkártya vagy a készpénz a nyerő a külföldi nyaraláson?

A bankkártya vagy a készpénz a nyerő a külföldi nyaraláson?

A túlköltekezés elkerülését segíti a jegybank tanácsaival a nyaralási szezon előtt. Összefoglaltuk a bankkártyás és a készpénzes vásárlás buktatóit.

Szerző(k): Varga Csenge
05.
10.
14:10
Letámadták az emberek a valutaváltókat, valamit tudhatnak

Letámadták az emberek a valutaváltókat, valamit tudhatnak

Rengeteg valutát vásároltak a magyarok, kihasználva az év elején bekövetkezett forinterősödést - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. A jegybanki statisztikák szerint az év első két hónapjában 48,7 milliárd forintnyi értékben vettek a valutaváltóknál eurót, 11 milliárd forintnyi értékben pedig dollárt.

Szerző(k): Drávucz Péter
05.
03.
13:28

Így használd külföldön a bankkártyád: jegybanki jó tanácsok nyaralóknak

Kommunikációs kampányt indított a Magyar Nemzeti Bank annak érdekében, hogy a nyári külföldi utazások alatt miképp és hogyan használjuk bankkártyákat – derül ki a jegybank, a Napi-hu-nak eljuttatott közleményéből.

Szerző(k): Drávucz Péter
05.
02.
13:05

300 milliós bírság a Primus Trustra jogosulatlan pénzkölcsön nyújtásért

Az MNB 300 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Primus Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-re annak jogosulatlan pénzkölcsön nyújtási tevékenysége miatt – derült ki a jegybanki közleményből.

Szerző(k): Drávucz Péter
04.
26.
10:16
Zöld pénzügyi keresőt indít az MNB

Zöld pénzügyi keresőt indít az MNB

A jegybank új keresőjét a lakosság hiteles tájékoztatására hozták létre. Célja a pénzügyi termékek átlátható összehasonlíthatósága. Közben a klímabarát hitelek aránya folyamatosan nő.

Szerző(k): Horváth Balázs