A Román Nemzeti Bank 50 bázisponttal, 3 százalékra emelte az alapkamatot kedden. A román jegybank az év végén 9,6 százalékos éves inflációs rátára számít
Szerző(k): Domokos ErikaAz orosz jegybank péntektől enyhített a külföldi pénzátutalások korlátozásán a rezidensek esetében.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Magyar Nemzeti Bank által elindított NHP Zöld Otthon Programban (ZOP) megkötött szerződések volumene elérte a 125 milliárd forintot. A 200 milliárd forintos keretből fennmaradó 75 milliárd forintot az MNB felosztotta a részt vevő bankok között az eddigi aktivitásuk alapján, mostantól ennek terhére elégíthetik ki a hozzájuk benyújtott hiteligényeket - nyilatkozta Patai Mihály, a jegybank alelnöke az MTI-nek, megjegyezve, hogy a nagy érdeklődés miatt a bankhoz benyújtott kérelmek volumene már meghaladta a program keretösszegét, ezért a monetáris tanács a soron következő ülésén tárgyalja a program folytatásának lehetőségét.
Szerző(k): K. Kiss GergelyElvira Nabiullinát, az orosz jegybank elnökét egy ideig körülrajongták a nyugati pénzügyi világ, ám mostanra kiderült, hogy amit korábban a sikereként könyveltek el, az is illúzió volt, miközben soha nem működtette független intézményként a központi bankot. Szándékosan vagy sem, hozzájárult az Ukrajna elleni háború megalapozásához.
Szerző(k): Komócsin SándorAz orosz jegybank közlése szerint a magánszemélyek készpénzben csak rubelben vehetnek fel kamatot a devizabetétek után. Az intézkedés egyelőre szeptember 9-ig szól - írta az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaMagyarország 2010 utáni sikeres geopolitikája, valamint gazdaság- és pénzpolitikája eredményeként képes lehet az új, kettévált globális pénzügyi rendszerben egy Nyugat–Kelet között működő pénzügyi központ, „átjáró” megépítésére - írta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a magyarnemzet.hu oldalon.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Anonymous nemzetközi hackercsoport nyilvánosságra hozta az orosz központi banktól megszerzett dokumentumokat - írta az EFE spanyol hírügynökség a csoport Twitter-bejegyzésére hivatkozva szombaton az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielKözel egy hónapos szünet után óvatosan kinyitották a moszkvai tőzsdét, az árak ugyan emelkedtek, de csak rubelben. Ráadásul az igazi eladók meg sem jelenhettek a piacon.
Szerző(k): Lovas-Romváry András