Tavaly 16,6 százalék volt azon közbeszerzések aránya, amelyekre csak egyetlen ajánlattevő jelentkezett - mondta Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke az M1-en, amit az állami hírügynökség szemlézett.
Szerző(k): Domokos ErikaAz ügyészség antikorrupciós teljesítményét érintő kemény kritikák miatt akarja az Orbán-kormány titokban tartani a dokumentumot - értesült a Népszava.
Szerző(k): Domokos LászlóIdőarányos rekordot döntött az idei év április utolsó napjáig terjedő időszakában a globális vállalati szektor által bejelentett egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke, amely meghaladta a pénzügyi válság előtti csúcsot is - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz idei első negyedévben 959 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, több mint 10 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi év hasonló időszakában - derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatai alapján készített elemzéséből.
Szerző(k): Szabó DánielA Takarékbank adózás utáni eredménye 5,8 milliárd forintra, csaknem a duplájára nőtt 2017-ben, mérlegfőösszege 31 százalékkal, közel 841 milliárd forintra emelkedett - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterMeglepetésre csökkent a Volkswagen német járműgyártó első negyedévi működési eredménye, amit az elszámolásokban történt változásokkal és a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulásával indokolt - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielCosta Rica, Uruguay, Suriname, Szamoa, Ghána, Namíbia, Trinidad és Tobago, Burkina Faso, Belize, Botswana, Szenegál, Tonga, Pápua Új-Guinea, Madagaszkár, Guyana, Mauritius, Dominikai Köztársaság, Grúzia, Bosznia-Hercegovina, Malawi, Salvador, Lesotho, Mauritánia. Országok, amelyekben nagyobb a sajtószabadság, mint Magyarországon.
Szerző(k): Komócsin SándorHamarosan új, a jelenleginél nagyobb és a gyógyszerhamisítás megelőzése érdekében kettős védelemmel ellátott orvosságos dobozokkal találkozhatnak a páciensek a patikákban. A háttérben hatalmas adatbázis épül.
Szerző(k): Komócsin Sándor