Olaf Scholz, a német szociáldemokraták kancellárjelöltje a szeptemberi németországi parlamenti választások előtt magasan vezet két ellenfelével szemben, ami 50 nappal a szavazás előtt hatással van pártja népszerűségére is. Ez felboríthatja az eddig várt választási eredményt, s új találgatásokra ad okot a jövendő német kormánnyal kapcsolatban is.
Szerző(k): Komócsin SándorVárhatóan Trócsányi Lászlót, jelenlegi fideszes európai parlamenti (EP) képviselőt, korábbi igazságügyi minisztert jelölik a kormánypártok Áder János köztársasági elnök utódául. Az államfő megbizatása május 10-én jár le, harmadik ciklust pedig nem vállalhat.
Szerző(k): Szabó DánielA németek azt szeretik, ha politikusaik árvíz idején gumicsizmában járják a bajba jutott vidéket és komoly arccal hallgatják a szakértőket, a szakértők szakszerű beszámolóit. Merkel bakancsot húzott és komoly arccal szemlélte a romokat, de neki már nem hoz a politikai konyhájára népszerűségének javulása. Kérdés, hogy kinek hoz?
Szerző(k): Komócsin SándorJakab Péter, a Jobbik elnöke szerint pártjának sikerült kilépnie az ellenzék legnagyobb csapdájából, nevezetesen abból, hogy az ellenzéki pártok csak egymástól tudtak szavazókat elcsábítani.
Szerző(k): Komócsin SándorMegrángatnák a német külpolitikát a Zöldek, ha megnyernék a szeptemberi parlamenti választásokat - derült ki a három kancellerjelölt vitáján, amelyen a környezetvédő párt indulója helyenként élesen szembe került konzervatív és szociáldemokrata ellenfelével.
Szerző(k): Komócsin SándorA Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltjeként elindulok az ellenzéki előválasztáson - jelentette be Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője.
Szerző(k): Domokos ErikaNagyon valószínű, hogy Németország új kancellárja vagy új alkancellárja Annalena Baerbock, a Zöldek társelnöke lesz. Főként az első lenne gigantikus újdonság, ám ahhoz, hogy megtörténjen, a 40 éves politikusnak nagy szakértelemről kell tanúbizonyságot tennie.
Szerző(k): Komócsin SándorNem sikerült az önként vállalt határidőre, vasárnapra kiválasztani Németországban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltjét - adta hírül az MTI. A feladatot Armin Laschet CDU-elnök, észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök és Markus Söder CSU-elnök, bajor miniszterelnök is vállalná.
Szerző(k): Domokos Erika