Magyarország számára nem lenne előnyös, ha vízlépcsők épülnének a Duna hazai szakaszán - közölte az LMP, miután kiderült, a Jobbik szakmai vitát indítana a bős-nagymarosi vízlépcső megépítéséről.
Szerző(k): NAPIA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) határozottan cáfolja a Jobbik képviselőinek elmúlt napokban tett megalapozatlan állítását, amely szerint privatizálnák a Balatoni Hajózási Zrt.-t (BAHART) - áll a tárca kedden kiadott közleményében.
Szerző(k): NAPIA Jobbik pártalapítványa 211,3 millió forint költségvetési támogatást kapott tavaly, ebből mindössze mintegy 13 millió forintot költött el, míg a fennmaradó összeget a következő években kívánja felhasználni.
Szerző(k): MTIA nemzeti együttműködés rendszerében nincsenek oligarchák - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben. \"Ha azt gondolja, hogy bárki beveszi azt a szöveget, hogy Simicska Lajos nem a Fidesz embere, akkor ön nagyon naiv, miniszterelnök úr; Önt a választói úgy fogják lapátra tenni, mint a szocialistákat korábban, ezek miatt az ügyek miatt\" - címezte a kormányfőnek az LMP-s Karácsony Gergely. Orbán Viktor viszonválaszában azt mondta, egyszer már lapátra tették a választók, és fogják is még, függetlenül attól, hogy Karácsony Gergely szavainak \"sok köze nincs a valósághoz\".
Szerző(k): NAPITöbbször is tüntetők zavarták meg Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás vitáját a Corvinus egyetem Tárcatükör című rendezvényén. A két politikus a jogalkotás minőségéről és a törvényhozás tempójáról is beszélt.
Szerző(k): InforádióAz ellenzéki pártok szinte egyhangúan bírálják a kormány adó és minimálbér emeléssel kapcsolatos terveit. Mind kompenzációs javaslat, az egyeztetés hiánya kiverte a biztosítékot az ellenzéki képviselőknél.
Szerző(k): Papp Zsolt