A hagyományos lőszerek hiánya miatt küld az Egyesült Államok Ukrajna számára ENSZ-egyezmény által tiltott kazettás lőszereket – nyilatkozta Joe Biden elnök pénteken, miután kormánya újabb, ezúttal 800 millió dollár (mintegy 480 milliárd forint) értékű katonai segítséget jelentett be.
Szerző(k): EconomxJoe Biden amerikai elnök megerősítette az Egyesült Államok erős támogatását Svédország NATO-tagsága mellett, amikor a Fehér Házban fogadta Ulf Kristensson svéd miniszterelnököt szerdán.
Szerző(k): EconomxSzerdai brit sajtóértesülés szerint az amerikai kormány azt szeretné, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke lenne a NATO következő főtitkára.
Szerző(k): EconomxAz amerikai elnök találkozik Rishi Sunak brit miniszterelnökkel is, ezután Vilniusba utazik, ahol részt vesz a NATO-csúcsértekezleten, majd Finnországot keresi fel.
Szerző(k): EconomxAz alvási apnoe olyan alvászavar, amely során a légzés ismételten leáll, majd megindul. Az amerikai elnök 2008 óta küzd ezzel a rendellenességgel.
Szerző(k): Horváth TiborAz amerikai elnök újabb aranyköpéssel bővítette baklövéseinek listáját. Nem sikerült eltalálnia, hogy Vlagyimir Putyin melyik ország ellen vezet inváziót közel másfél éve.
Szerző(k): Horváth TiborLegalábbis sokaknak. A gazdagok megadóztatását ígérte ugyanis az amerikai elnök az újraválasztási kampányának első nagygyűlésén.
Szerző(k): EconomxMegint érdekesen alakult az amerikai elnök egyik nyilvános szereplése, most nem elesett, hanem a brit himnuszból idézett, teljesen nem odaillő módon. A sajtós magyarázkodik, a világ pedig tovább találgatja, hogy alkalmas-e Amerika irányítására.
Szerző(k): Economx