Messze ugyan még az amerikai elnökválasztási hajrá, de bele kell majd húznia Joe Bidennek, ha azt akarja, hogy újra megválasszák őt az amerikaiak 2024-ben. Az államfő támogatottsága rettentő alacsony, miközben Donald Trump szavazótáborát – úgy tűnik – nem tizedelik meg bírósági ügyei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA demokrata és republikánus felek még mindig tartják magukat kikötéseikhez: utóbbiak költségcsökkentés mellett hajlandóak csak rábólintani az adósságplafon emelésére, előbbiek pedig külön kezelnék a két kérdést. A héten azonban megkísérlik elsimítani a nézeteltéréseket, hogy elkerüljék a megállapodás híján június elsejére prognosztizált amerikai technikai csődöt.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA Szolgálólány meséje új évadának és a Trónok harca készülő előzményfilmjének írása is leállt, mivel a több ezer film- és televíziós író közel egy hetes sztrájkja hétfőn végigsöpört Hollywoodon is.
Szerző(k): Horváth TiborA Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet. Ajay Banga David Malpass-t váltja az elnökségi székben, aki februárban jelentette be váratlanul lemondását.
Szerző(k): EconomxJoe Biden bejelentette, hogy jelölteti magát a 2024-es elnökválasztáson.
Szerző(k): Varga CsengeAz Egyesült Államok változatlanul tartja magát az egy Kína politikához, nyitva tartja a kommunikációs csatornákat Kínával, a jövőben megvalósul a két ország elnökének telefonbeszélgetése és több amerikai kormánytag látogatásáról is zajlanak egyeztetések - jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője hétfőn.
Szerző(k): EconomxAz Egyesült Államok elnökei a hivatali idejük lejárta után 200 ezer dollár nyugdíjat kapnak évente egészen életük végéig. Az utolsó öt amerikai elnök vagyonát, illetve éves bevételét megvizsgálva azonban következtetni lehet, hogy nemcsak a nyugdíjukból élnek.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz amerikai választók többsége nem szeretné, hogy Joe Biden újra induljon az elnökségért a 2024-es választáson – olvasható az AP hírügynökség és a NORC társadalomkutató intézet e heti felmérésében.
Szerző(k): Economx