Az Egyesült Államok hírszerzésének információi vannak arról, hogy az orosz hadsereg vezetői már megkapták a parancsot arra, hogy megkezdjék Ukrajna lerohanását. A helyszínen lévő parancsnokok már konkrét hadmozdulatok terveit készítik elő - mondta egy amerikai tisztviselő a CBS Newsnak. Antony Blinken külügyminiszter szerint még van lehetőség a konfliktus békés rendezésére, remélik, hogy Vlagyimir Putyin végül a tűzparancsot nem adja ki.
Szerző(k): Szabó DánielMoszkva pénzügyi piacokhoz és csúcstechnológiai termékekhez való hozzáférését korlátoznák a nyugati szankciók, amelyeket arra az esetre készítenek elő, ha Oroszország megtámadná Ukrajnát - közölte szombaton az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen. Kelet-Ukrajnában egyre feszültebb a helyzet, miután kiújultak a harcok az oroszbarát szeparatisták és az ukrán védelmi erők között. Mindkét fél állítja, hogy a másik szegte meg a tűzszünetet, miközben a határ másik oldalán Oroszország 150-170 ezer katonát vonhatott össze, Vlagyimir Putyin elnök pedig egy nukleáris hadgyakorlat megtartásáról döntött.
Szerző(k): Szabó DánielAz Egyesült Államok várhatóan hamarosan bejelenti, hogy 200 amerikai katonát és páncélozott járműveket küldenek Magyarországra.
Szerző(k): Tér DiánaHétfő este még az Egyesült Államok hírszerzési jelentésekre hivatkozva arról számolt be, hogy Oroszország szerdán indíthat inváziót Ukrajna ellen. Volodimir Zelenszkij elnök munkaszüneti napot hirdetett, népét háborús fenyegetésre figyelmeztette. Kedd délelőtt azonban a Kreml bejelentette, csapatokat von vissza a déli és nyugati körzetekből. Mivel a két fél álláspontja nem közeledett, a diplomáciai tárgyalások zsákutcába kerültek, a feszültség nem szűnik meg. A pénzpiacoknak viszont ennyi is elég volt: emelkedőben vannak az orosz és ukrán részvények.
Szerző(k): Szabó DánielOroszország nagy hatótávolságú tüzérségi lövegeket és rakétarendszereket állított tüzelőállásba, és ezzel fenyegeti Ukrajnát az amerikai hírszerzés információi szerint. Közben még mindig aktív diplomáciai egyeztetések folynak, hogy elejét vegyék egy inváziónak. Korábbi jelentések szerint szerdán indulhat a támadás Ukrajna ellen.
Szerző(k): Szabó DánielVan még mód az ukrajnai válság diplomáciai megoldására - állapította meg hétfői telefonos egyeztetésén Boris Johnson brit kormányfő és Joe Biden amerikai elnök. A két vezető fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy az európai országok csökkentsék függésüket az orosz földgázszállításoktól.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Kreml szerint hiába a sokszor napi szintű kommunikáció, Amerika nem tiszteli az oroszokat, és hisztériakeltésükkel aláásták a két fél közötti jóhiszemű diplomáciát. Az Egyesült Államok szerint elvitathatatlan a támadás kockázata, de pontos időpontot felelőtlen volna közölni, a folyamatos tájékoztatásban látják a visszatartó erőt.
Szerző(k): Sasvári MarcellAz amerikai elnök és kormányhivatal után több ország is visszahívta diplomácia küldöttségét és azt tanácsolja állampolgárainak, ne utazzanak Ukrajnába. Joe Biden szerint "a helyzet könnyen elvadulhat", és úgy látszik, a figyelmeztetést egyre többen veszik egyre komolyabban.
Szerző(k): Sasvári Marcell