Akkora hiány van a koronavírus-járvány miatt védőmaszkokból, hogy egy amerikai társaság is egy magyar cég hirdetésére jelentkezve próbálta azokat beszerezni. A jóhiszemű vásárló 220 ezer maszkot rendelt, amelyekért 30 millió forintnak megfelelő valutát előre ki is fizetett. A BRFK rendőrei tetten érték a csalót.
Szerző(k): Domokos ErikaA Netpincér ételrendelőplatform és futárszolgálat közölte, nem állnak le a járvány miatt. Számos óvintézkedést vezettek be, lehetőség van arra is, hogy ne kelljen találkozni a kiszállítóval, kérték partnereiktől a rendszeres fertőtlenítést. Sokszor maga a cég szállított ki kézfertőtlenítő szereket. Ezeket érdemes tudni az ételrendelésről.
Szerző(k): Szabó DánielAki teheti kerülje a bankfiókokat, akiknek fontos ügye van, a szükséges elővigyázatosság mellett találni fog nyitva tartó fiókot.
Szerző(k): Rácz GergőA koronavírus-járvány valószínűleg megállítja, sőt recesszióba sodorja a régióban a gazdaságokat. A Napi.hu információi szerint a bankok már dolgoznak azon, hogyan kerüljék el a tömeges hitelbedőléseket, készülhet majd valamilyen pandémiás hitelcsomag a leginkább érintett cégek számára.
Szerző(k): Herman BernadettLefagyott a mosoly a szerbiai vezetők arcáról, akik két hete még gúnyolódtak a koronavírus-járványon. Az országban csütörtökön 24 fertőzést tartottak nyilván és tíz óra alatt öttel nőtt a fertőzöttek száma.
Szerző(k): Barabás JúliaA Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége üdvözli a Kormány március 13-án elrendelt határozott intézkedéseit, amelyeket a koronavírus okozta járvány terjedésének lassítása érdekében hozott. Az eddig bevezetett intézkedések reményt adnak arra, hogy a betegek várható számának növekedése valamelyest lassul - véli a MOK vezetése.
Szerző(k): Domokos LászlóÜzbegisztánban is regisztrálták az első koronavírus-fertőzöttet, Kazahsztánban pedig már vészhelyzetet hirdettek a járvány miatt vasárnap - számolt be az MTI.
Szerző(k): Domokos LászlóEgy marosvásárhelyi háziorvos pontos beszámolót adott arról, hogyan töltötte férjével az időt kéthetes önkéntes karanténjukban, miután nyaralásukat megszakítva hazatértek Olaszországból.
Szerző(k): Barabás Júlia