Ebben az évben 1200 milliárd olyan forint esik be a háztartások kasszájába, amivel a korábbi években nem lehetett számolni. A családiok költekezése így 2022-ben 27 ezer milliárd forint is lehet.
Szerző(k): Molnár CsabaA magyar olimpikonok keresete az állami támogatás ellenére fényévekre van a Nyugat-Európában focizó sportolókétól, nem beszélve a magyar átlagemberekéről. Gyenge idegzetűeknek nem ajánlott a következő összesítés.
Szerző(k): Komócsin SándorA Romániában és a Magyarországon élő átlagpolgárnak lényegében ugyanannyi pénze jut a rezsire, illetve marad ezenfelül a kezében szabadon elkölthető jövedelemként, amivel az EU szegénynegyedében tanyáznak.
Szerző(k): Komócsin SándorTovábbra sem világos, miből vásárolt Szentgyörgyvölgyi Péter, a Belváros fideszes polgármestere a Bakonyban földeket - állítja a 24.hu. Vagyonnyilatkozatából megismerhető anyagi helyzete, illetve annak változása alapján nem igazán jön ki a matek.
Szerző(k): Komócsin SándorTízszeres különbség van az egy főre jutó bruttó jövedelmet nézve a legszegényebbek és a leggazdagabbak között.A 65 év felettiek esetében meghaladja a 2 millió forintot, ez közel 200 ezerrel marad el az országos átlagtól. Kiderült az is, hogy a járvány a gyermekes háztartásokat rosszabbul érintette.
Szerző(k): Csernátony CsabaA foglalkoztatottak egyharmadát közvetlenül is érintette idehaza a munkahelyi leépítés, illetve egyéb megszorítás a járvány első három hulláma során - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító Zrt. és a Medián közös elemzéséből.
Szerző(k): Tér DiánaAz szja-visszatérítés meglehetősen durva eszköznek tűnik, miután nem képes kifinomultan azokhoz juttatni a segítséget, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. A gyereküket egyedül nevelőket messze nem segíti úgy, mint a jól kereső házaspárokat.
Szerző(k): Komócsin SándorMinden szülő, aki családi pótlékra jogosult, számolhat az adóvisszatérítéssel, így az is, akinek a gyermeke elmúlt 18 éves, de még középiskolában tanul. Az érintettek többségének semmit nem kell tenniük, 2022. február 15-ig automatikusan kézhez is kapják a nekik járó összeget - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
Szerző(k): K. Kiss Gergely