Tavaly december 23-án hatályba lépett a nyugdíjtörvény módosítása, melynek egyik sarkalatos pontja szerint az irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő öt évig kötelesek megőrizni a tb-nyilvántartás vezetésére kötelezett vállalkozások a szolgálati időről vagy a nyugdíjmegállapítás során figyelembe vett keresetről, jövedelemről adatot tartalmazó munkaügyi iratokat. Ez azt jelenti, hogy akár 50 évig is őrizniük kell majd azt a cégeknek.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA 149 ezer forintra emelt minimálbér a kifizetőnek 180 ezres tételt jelent, a dolgózónak nettó 99 ezer forintot.
Szerző(k): Csernátony CsabaA francia kabinet fontolgatja, hogy jövőre kizárják a közbeszerzési pályázatokból a Fordot. A nagy amerikai cég egyik franciaországi leányvállalata most nagyon szembe megy a központi politikai akarattal - szúrta ki a hvg.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaA különböző adókedvezmények igénylése már elektronikusan is megoldható a NAV alkalmazásával.
Szerző(k): Csernátony CsabaMár meg is jelent a minimálbér-emelésről szóló rendelet. Órabérként például 857 forint lesz.
Szerző(k): Csernátony CsabaTöbb mint 25 év alatt közel tizenkilencszeresére nőtt a minimálbér összege. Az utóbbi években pedig elkezdett felzárkózni a bruttó átlagfizetésekhez is.
Szerző(k): Csernátony CsabaFényévekre húztak el a csehek szlovák szomszédaiktól a rendszerváltást követő 25 évben, ami a karácsonyi költekezésen is jól mérhető.
Szerző(k): Barabás JúliaA következő években több mint 50 százalékkal növekedhetnek a nettó fizetések, s 2022-re már 315 ezer forintnál járhatnak. Az inflációval korrigált mutató kevésbé tempós növekedést ígér.
Szerző(k): Csernátony Csaba