A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2018. március 1. és május 10. között végzi a Háztartási költségvetési és életkörülmény adatfelvételt, amely a háztartások gazdasági aktivitását hivatott felmérni - közölte a hivatal.
Szerző(k): Domokos LászlóAki tovább dolgozik és később vonul nyugdíjba, lényegesen jobb életesélyekkel vág neki a nyugdíjas éveknek – idéz a zoom.hu egy, a Statisztikai Szemlében megjelent kutatást. Ebből kiderült az is, hogy az alacsony jövedelmű nyugdíjasok halandósága 2,11-szer magasabb, mint az átlagnál nagyobb nyugdíjat kapó időseknél.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgyre nagyobb összeget utalnak el Lengyelországból az ott dolgozó külföldi vendégmunkások, főleg ukránok, miközben Nyugat-Európából nagyjából akkora összeg érkezik az ott dolgozó lengyelektől, mint korábban.
Szerző(k): Barabás JúliaAz adónemek és az adók csökkentése mellett a bürokráciát is csökkentené a NAV-nál a nemzetgazdasági miniszter. Ugyanakkor idén a tavalyinál 580 milliárd forinttal több, összesen 14 ezer milliárd forint adóbevételt vár a kormány a NAV-tól.
Szerző(k): Domokos ErikaA brit statisztikai hivatal (ONS) legfrissebb felmérése szerint a brit háztartások leggazdagabb tíz százalékának nettó pénzügyi és ingatlanvagyona ötszörösen haladja meg a legszegényebb 50 százalékét.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke szerint nem sokat ér egy megélhetési gondokkal küzdő nyugdíjasnak a 13. havi nyugdíj és az év végi Erzsébet-utalvány, miközben az élelmiszerek jóval nagyobb mértékben drágultak az elmúlt években, mint amennyire nőttek a nyugdíjak - olvasható az atv.hu-n.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTágabbra nyílt a jövedelmi olló Németországban az újraegyesítés óta a DIW Berlin gazdaságkutató intézet kedden közzétett tanulmánya szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA korábbinál jóval több pénz jut táppénzre, ezért naponta majdnem 700 forinttal kaphatnak többet azok, akik kiesnek a munkából.
Szerző(k): Komócsin Sándor