Nem tartják teljesen megalapozottnak a romániai fuvarozók a magyarországi szakma panaszát a külföldi cégek jelentette konkurenciára, a nyomott árakra. Egyesek a számtalan közvetítő beiktatásával magyarázzák az alacsony fuvardíjakat, mások a szabad piaci körülményekre hivatkoznak, ahol sok magyarországi cég is lecsap az olcsó fuvarra - számolt be a Világgazdaság.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén csütörtökön elfogadta, és ezzel a kihirdetésüket követően nem sokkal érvénybe lépnek az uniós közúti szállítási ágazat reformját célzó, a járművezetők munkakörülményeire, a nemzetközi szállítást végző járművezetők kiküldetésére vonatkozó új szabályok - közölte az Európai Parlament.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA NAV Győr-Moson-Sopron megyei munkatársai több mint négyszázezer védőmaszkot és nyolcvanezer egyéb védőeszközt találtak két kamionban az M1-es autópályán. A termékek az előírt követelményeknek nem feleltek meg, ezért a két, összesen százharmincmillió forint értékű szállítmányt a NAV feljelentéssel átadta a rendőrségnek.
Szerző(k): Domokos LászlóA nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozásának időtartama júliusban és augusztusban meghosszabbodik. A kamionok szombaton 22 óra helyett már szombaton 15 órától nem közlekedhetnek a hazai utakon.
Szerző(k): Domokos LászlóA folyamatos áruellátás érdekében a nehéz tehergépkocsik 2020. március 12. óta hétvégi korlátozás nélkül közlekedhettek a hazai utakon. Az intézkedés fenntartása a járvány terjedésének lassulásával, a védekezés második szakaszában már nem indokolt - írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)
Szerző(k): Szász PéterA járványvédelmi korlátozó intézkedések következtében jelentősen csökkent a közúti fuvarozási forgalom Európában a Sixfold valós idejű közúti áruforgalmi nyomkövető és flottakezelő szolgáltató felmérése szerint.
Szerző(k): Szász PéterJárványügyi és biztosítási előírások miatt nem vehetnek részt a kamionosok a külföldön rekedt magyar munkavállalók hazahozatalában – mondták el a Magyar Nemzet kérdésére a fuvarozó-érdekképviseletek. Közben a fuvarozókat és családjaikat sokszor érik méltatlan támadások lakókörnyezetükben.
Szerző(k): Szász PéterMíg Budapesten eltűntek az utasok a közösségi közlekedés járműveiről, és az autóforgalom is jelentősen visszaesett, a teherautók száma március közepéig nem csökkent az utakon - írja a G7.
Szerző(k): Szász Péter