A legtöbb üzlet nagyon erős karácsony előtti forgalomról számolt be - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az M1-en.
Szerző(k): Szász PéterKözel 3,2 milliárd forintot ér az egyetlen telitalálatos a hatos lottón.
Szerző(k): Csernátony CsabaA szülőket, az egyházat és a társadalmat is a család támogatására, védelmére, őrzésére szólította fel Ferenc pápa, aki aggodalmát fejezte a gyermektelenséghez vezető "demográfiai tél" miatt a Szent Péter térre néző ablakból mondott beszédében vasárnap.
Szerző(k): Szepesi AnitaSzázezer kilogrammnál is több karácsonyi adomány érkezett az idén a Mikulásgyárba - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.
Szerző(k): Csernátony CsabaSok magyar utazik el idén karácsony és szilveszter között, már csak a szálláshelyek egyharmada szabad.
Szerző(k): Szabó DánielA Gazdaság-újraindítási Alap terhére a kormány december 24-én a költségvetésben átcsoportosított több mint 340 milliárd forintot. Jut 2 milliárd sportrendezvényekre, még 4,1 milliárd a sportegyesületeknek, határon túli ösztöndíjakra, 2,35 milliárd forintot kapnak a Miniszterelnökség alá tartozó szervezetek beruházásokra, 1,5 milliárdot az agrárszervezetek támogatásként, 45 milliárd forint megy az energetikai rendszer kiegyensúlyozásának költségeire, 500 millió forintot kap a Veritas Történetkutató.
Szerző(k): Szabó DánielNem unatkoztak szenteste a tűzoltók, 134-szer avatkoztak be - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Reggel az ónos eső, később tűzesetekhez és szén-dioxid-mérgezésekhez riasztották a katasztrófavédőket. Karácsonykor is kétezer tűzoltó van szolgálatban és ötszáz jármű áll készenlétben.
Szerző(k): Szabó DánielRengeteg repülőjárat nem száll fel december 24-én, mivel az olyan nagy légitársaságoknál, mint a Delta vagy a United Airlines létszámhiány alakult ki az omikron-variáns terjedése miatt.
Szerző(k): Szabó Dániel