Megvalósítható közelségbe került a 3-as metró klimatizálása, mivel egy hete újabb hatmilliárd forintot szerzett vissza a fővárosnak peres úton a jelenlegi vezetés, ennek alapján a BKV már felvette a kapcsolatot egy speciális klímagyártó céggel a 3-as szerelvények klimatizálása érdekében - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel ellenzéki nyilatkozatokra reagálva.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Závecz Research friss felmérésében azt kérdezte: amennyiben részt vesz az előválasztáson, kit támogat szavazatával? A válaszok szerint a megkérdezettek 39 százaléka Karácsony Gergelyt, 35 százaléka Kálmán Olgát támogatja. A momentumos Kerpel-Fronius Gábor 10 százalékkal a harmadik, és 17 százalék azok aránya, akik nem tudják/nem válaszoltak - értesült a hvg.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaA főpolgármesteri előválasztáson induló ellenzéki jelöltek javítanának Budapest tömegközlekedésén, a hajléktalanok és a romák helyzetén, növelnék a zöldfelületeket és csökkentenék a szén-dioxid kibocsátást, valamint megoldanák a lakhatási válságot - hangzott el a jelöltek második vitáján az MTI tudósítása szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKálmán Olga volt műsorvezető is indul a főpolgármesteri előválasztáson. Elmondása szerint a DK biztatására és független jelöltként lép színre - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTarlós István főpolgármester állami számvevőszéki (ÁSZ) vizsgálatot javasol Zuglóban, hogy tisztázzák a kerület pénzügyi helyzetét - írta az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaA patkányok számának növekedése a fővárosban szorosan összefügg az elégtelen szemétszállítással és a csatornahálózat megfelelő karbantartásának hiányával - mondta Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltje sajtótájékoztatón az MTI híre szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaÉrezhetően nőtt a fővárosi patkánypopuláció, de a pontos számokról hallgat a főváros. Most az ellenzék és a Fidesz is egymásra mutogat, hogy a fővárosban miért nem szavaztak meg pluszforrásokat az irtással megbízott cégnek. Politikai muníciót jelent mindkét oldalnak a rágcsálók megszaporodása, csak közben a tétlenségtől tovább nő az állomány - derül ki a Népszava cikkéből.
Szerző(k): Szabó DánielA Fidesz parlamenti frakcióvezetője kezdeményezi, hogy töröljék el a zuglói parkolási díjakat addig, amíg a rendszer ráfizetésesen működik és egy "új, alkalmas polgármester" nem rendezi a helyzetet a kerületben. Kocsis Máté a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról is beszámolt, hogy a kormánypártok szombatig több mint félmillió támogató aláírást gyűjtöttek össze Orbán Viktor hétpontos programjához a bevándorlás megállítására.
Szerző(k): K. Kiss Gergely