További válságkezelő intézkedéseket és a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) megmentését sürgeti a turisztikai és a vendéglátóipari szakma - közölte pénteken Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) az MTI-vel a témában tartott online kerekasztal beszélgetésen elhangzottak alapján.
Szerző(k): Szepesi AnitaA kisadózókkal (például a katás vállalkozókkal) kötött szerződések és a béren kívüli juttatásként nyújtott utalványokkal kapcsolatos kötelezettségek vizsgálatára kiemelten fókuszál az adóhatóság. Erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal külön tájékoztatást is adott ki.
Szerző(k): Domokos LászlóA Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szakértői több mint 6000 budapesti vállalkozás véleményére alapozva készítették el 7+1 pontból álló javaslatcsomagjukat, amellyel úgy lehetne módosítani a katára vonatkozó jogszabályokon, hogy az a katás vállalkozók és a jogszabályalkotók számára is elfogadható legyen - jelentette be a BKIK. A kata adómértékét is a jelenlegi közteherviselési rendszerhez igazítanák.
Szerző(k): Domokos ErikaJavaslatcsomagot állított össze a hálapénz és a számla nélküli szolgáltatás gyakorlata ellen, valamint a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) alkalmazó orvosokat hátrányosan érintő jogszabály-módosítások megváltoztatása érdekében a Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesülete.
Szerző(k): Szepesi AnitaSzéleskörű vállalkozói konzultációval megelőzhető, hogy a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) jövő évi szigorítása ellehetetlenítse azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyek esetében fel sem merül a bújtatott munkavállalás, ugyanakkor nyitottság van a vállalkozásokban az adónem strukturális újragondolására és a visszaélések kiszűrésére – állapítja meg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) annak az augusztus eleji felmérésnek a tükrében, amelyre több mint hatezer válasz érkezett.
Szerző(k): Domokos ErikaJövő januártól minden számlaadat beérkezik a kockázatelemzőkhöz, így körbeszámlázással sem lehet majd kikerülni a nagy összegű megbízások esetében a kisadózó vállalkozók tételes adója új, 40 százalékos emelt adókulcsának alkalmazását – mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a vállalkozók véleményét kérdezte meg a kisadózók tételes adója (kata) szigorításáról.
Szerző(k): Domokos LászlóA kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) csak úgy maradhat az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája, ha azt egyetlen nagy cég sem használja a munkaviszony alternatívájaként - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna