Újabb, 6,4-es erősségű földrengés rázta meg hétfőn Törökországot az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ (EMSC) szerint. A rengéseket Szíriában, Jordániában, Izraelben, Egyiptomban és Libanonban is érezték.
Szerző(k): EconomxA rengés ezúttal 5,2-es erősségű volt – a február 6-i földrengések 7,7-es és 7,6-os erősségűek voltak.
Szerző(k): EconomxMegszülettek az első becslések azzal kapcsolatban, mennyibe kerülhetnek majd a múlt heti törökországi földrengés következtében szükségessé vált újjáépítések. Recep Tayyip Erdoğan török elnök szerint ezeknek a befejezéséhez egy év is elegendő lesz, a szakértők szerint azonban erre gyakorlatilag esély sincs. A török államfő vélhetően inkább már egyfajta kampányígéretként hangoztatja ezt, elemzők szerint az idei választásokon hosszú ideje először szorongathatja meg az ellenzék a kormányzó pártot.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennTöbb mint 160 órával a földrengés után kimentett egy férfit a törmelékek alól Törökországban egy orosz, fehérorosz és kirgizisztáni mentőcsapat – számolt be az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtószolgálata hétfőn.
Szerző(k): EconomxA hétfői földrengés halálos áldozatainak száma Törökországban és Szíriában elérte a 28 192-et. Törökországban a halálos áldozatok száma 24 617-re emelkedett – közölte Fuat Oktay török alelnök szombaton egy sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Horváth TiborKeresés közben, a romok között érte baleset a Kutyákkal az Életért Alapítvány egyik segítőkutyáját, Gogót. Egyelőre bizonytalan, hogy visszaengedhetik-e az ebet a terepre.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz Antakya városában lévő épületekbe még a legtapasztaltabb szakemberek is nehezen tudnak behatolni. Valahányszor kihoznak egy élő embert a mentőcsapatok a romok alól, a tömeg a feszült várakozás után üdvrivalgásban tör ki.
Szerző(k): Varga CsengeAz Európai Unió további szükséghelyzeti támogatást és 6,5 millió euró összegű humanitárius támogatást nyújt. A tálibok is segítenek.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs