Délután fél három és fél négy között leszakadt a budapesti Ritz–Carlton hotel márványhomlokzata – erősítette meg az Indexnek a Budapesti Katasztrófavédelem. Az épületről márványdarabok hullottak le, de nem keletkezett sem komolyabb anyagi kár, sem személyi sérülés.
Szerző(k): Szász PéterTöbb települést ki kellett üríteni, de továbbiak is veszélyben vannak a Ciprus hegyvidéki térségében tomboló erődtüzek miatt. Ciprus kormánya az Európai Unió és Izrael segítségét kérte.
Szerző(k): Szepesi AnitaFeltehetően villámcsapás miatt gyulladt ki szerda este Kőszegen egy használaton kívüli hotelépület tetőszerkezete - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédemi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJoe Biden amerikai elnök vészhelyzetet hirdetett ki, miután váratlanul összeomlott egy 12 emeletes lakóépület Floridában. A mentőalakulatok jelenleg száz eltűnt után kutatnak, annyi biztos hogy legalább egy halottja már van a katasztrófának.
Szerző(k): Rácz GergőBorzasztó látvány fogadta a Velencei-tónál a fürdőzni érkezőket és a helyi lakosokat az első igazi nyári hétvégén. A parton és a víz felszínén mindenütt haltetemeket és éppen haláltusájukban vergődő halakat sodortak a hullámok. A WWF szakembere szerint egyre gyakrabban kell ilyesmire számítanunk - írja a mérce.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzései alapján az elkövetkező napokban az eddiginél is melegebb időjárás várható, ezért Müller Cecília országos tisztifőorvos 2021. június 22-én (kedd) 00:00 órától június 24. (csütörtök) 24:00 óráig harmadfokú hőségriasztást ad ki - adta hírül a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Szerző(k): Szász PéterTöbb száz embert menekítettek ki otthonából Új-Zélandon, egyeseket helikopteren, a heves esőzések miatt keletkezett kiterjedt áradások elől a Déli-sziget, Canterbury régiójában.
Szerző(k): Rácz GergőMegemlékezéseket tartottak a Hableány sétahajó tragédiájának második évfordulóján: az Ökumenikus Egyház megemlékezésén hajóval keresték fel a baleset helyszínét, míg a Terrorelhárítási Központ munkatársai a Margit híd pesti hídfőjénél helyeztek el koszorút - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. István