Kétségbe vonja a brit vezérkari főnök, hogy bármi valóságalapja lenne azoknak a híreszteléseknek, amelyek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nem örvend jó egészségnek, vagy hogy fennáll a lehetősége annak, hogy erőszakkal eltávolítják a hatalomból - yrta meg a BBC-re hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánJelentős béremelést jelentette be a kormány: két lépcsőben, szeptemberben, majd januárban tovább emelik a rendőrök és a katonák illetményét, valamint megállapították a határvadászok bérét is. Erre idén közel 52 milliárd forintot fordítanak. A határvadászok a kiképzést követően 400 ezres illetményre számíthatnak.
Szerző(k): Domokos ErikaEléggé meggyőzően tudnak érvelni a katonai szakértők amellett is, hogy az orosz inváziós erők apránként felőrlik a védekező ukrán hadsereg ellenállását, és elfoglalják Ukrajna Donbasz régióját, és amellett is, hogy az orosz katonai erő őrlődik fel az ukrán védelmen, és a megtámadott fél visszaszerezheti a háború elején elvesztett ukrán területek egy részét. Az biztos, hogy a háború az elmúlt hetekben új szakaszába lépett.
Szerző(k): Komócsin SándorA szerbiai fiatalok majdnem háromnegyede ellenezné, ha az ország vezetése szankciókat vezetne be Oroszország ellen Ukrajna ellen indított háborúja miatt. Ha választani kell Nyugat és Kelet között, akkor az utóbbira voksolnak.
Szerző(k): Komócsin SándorUtasítást adott a haderő készenlétének fokozására a honvédelmi miniszter szerdán.
Szerző(k): Domokos LászlóUkrajnában járt Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka.
Szerző(k): Domokos LászlóAz önkéntesek az első két hónapban minimálbért kapnak, és akkor emelkedik bruttó 260 ezer forintra a bérük, ha különleges műveleti egységben gyakorlatoznak tovább.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) megtisztította az üzemanyag- és fémszennyezéstől az egykor szovjet lőtérként használt Strázsa-hegyet, valamint felújította a környéket bemutató tanösvényt - számolt be az MTI.
Szerző(k): Domokos László