Az ukrán vezérkar kedd délutáni helyzetjelentésében megerősítette, hogy az orosz erők egyes alakulataikat elkezdték visszavonni Kijev és az ország északkeleti részében lévő Csernyihiv megyékből Fehéroroszországba.
Szerző(k): Tér DiánaÚjabb orosz tábornok haláláról számolt be az ukrán védelmi minisztérium, Jakov Rezantsev Herszon város közelében vesztette életét egy támadásban. Ő már a hetedik orosz tábornok, akit megöltek a harcokban.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz orosz haderő frissítette az ukrajnai háborúban elesett katonáinak számát - adta hírül az Al Jazeera.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaMár eddig is az a magyar katonákból álló harccsoport látta el a keleti országrészben a megerősített jelenlétet, amelyet nyitottá tettek és amelyhez öt nemzet jelezte a csatlakozását - mondta el Benkő Tibor honvédelmi miniszter a brüsszeli NATO-csúcs után tartott beszélgetésen Budapesten.
Szerző(k): Szepesi AnitaMár eddig is az a magyar katonákból álló harccsoport látta el a keleti országrészben a megerősített jelenlétet, amelyet nyitottá tettek és amelyhez öt nemzet jelezte a csatlakozását - mondta el Benkő Tibor honvédelmi miniszter a brüsszeli NATO-csúcs után tartott beszélgetésen Budapesten az MTI szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz ukrajnai háború kirobbanása óta sokkal többen jelentkeznek a cseh hadseregbe aktív tartalékos katonának, mint korábban. A nagyobb létszám miatt lehet, hogy egy évet kell várniuk, mire felvehetik az egyenruhát.
Szerző(k): Komócsin SándorA Clearview AI amerikai vállalat arcfelismerő szoftverét használva azonosítják az ukránok a halott orosz katonákat, hogy értesíteni tudják a családjukat.
Szerző(k): Szabó DánielA lengyeleket egyre jobban aggasztja az a lehetőség, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő komolyan vissza akarja állítani a Szovjetunió régi befolyási övezetét, ami elkerülhetetlenül azzal jár, hogy az orosz hadsereg Ukrajna után előbb-utóbb megtámadja Lengyelországot is. Ezért aztán egy részük úgy gondolta, tennie kell valamit - írta a BBC. Egy Krakkó melletti katonai bázison a brit sajtóorgánum tudósítója a frissen toborzott nők és férfiak csoportját látta, akik a hadsereg mellett működő Lengyel Területi Védelmi Erőkbe jelentkeztek tartalékos szolgálatra.
Szerző(k): Komócsin Sándor