Lendületes nominál- és reálbér emelkedésre számítanak a Takarékbank és az Erste Bank elemzői 2016 során. A növekedést három fontos tényező is erősítheti majd.
Szerző(k): EconomxTavaly novemberben 5,3 százalékkal nőttek az átlagkeresetek a nemzetgazdaság egészét tekintve, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,1 százalékos volt a bruttó és a nettó bérek emelkedése. Az előző havi, októberi adatokhoz képest mindkét adat szerint 0,5 százalékponttal gyorsult a bérkiáramlás - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott legfrissebb jelentéséből.
Szerző(k): MTILegalább háromszázezer forintot kereshetnek a budapesti taxisok, akik piaci információk szerint havonta körülbelül átlagosan 2500 kilométert tesznek meg kocsijaikkal - számolta ki a Világgazdaság.
Szerző(k): EconomxOktóberben 4,8 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó bérek, míg a reálbérek 4,7 százalékkal nőttek, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 5,5 százalékkal emelkedtek.
Szerző(k): EconomxOktóberben 4,8 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 5,6 százalékos volt a növekedés, az előző havi 5,3 százalékkal szemben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): MTIVlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte az állami vezetők fizetésének tízszázalékos csökkentését a recesszióra való tekintettel.
Szerző(k): Barabás T. JánosA hosszútávú trendnek megfelelően az elmúlt kilenc hónapban is nőttek a bruttó átlagkeresetek - meghaladva immár a 250 ezer forintos határt. E száraz adatból azonban nem tudunk arra következtetni, hogy a fizetések miként oszlanak meg.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKitartóan nőnek a bruttó bérek, a folyamat jövőre sem áll le.
Szerző(k): Economx