Januárban 4,1 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest a legalább öt embert foglalkoztató vállalkozásoknál és költségvetési intézményeknél, valamint a nonprofit szférában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Szerző(k): MTIAdatszegény péntek elé nézünk.
Szerző(k): EconomxTavaly decemberben kiugró mértékben nőttek a fizetések. Idén is gyors lehet a tempó.
Szerző(k): MTI-Eco, EconomxHárom százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz képest a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezetek körében. Eközben az infláció 0,2 százalékkal csökkent 2014-ben.
Szerző(k): EconomxAz első kilenc hónapban a bruttó nominális átlagkereset 7,9 százalékkal, a nettó 6,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a reálbér pedig 0,1 százalékkal csökkent - közölte a Közpoti Statisztikai Hivatal (KSH). Az év első nyolc hónapjában még stagnált a reálkereset az egy évvel korábbihoz képest.
Szerző(k): Kolozsi PálA bruttó nominális átlagkereset 18 százalékkal, a nettó átlagkereset 16,2 százalékkal, a reálkereset pedig 6,4 százalékkal haladta meg tavaly az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A költségvetési szférában 2001-ben átlagosan havi 3100 forinttal volt magasabb a bruttó nominális átlagkereset, mint a versenyszektorban.
Szerző(k): Kolozsi PálA Pénzügyminisztérium (PM) hosszú távon nem kívánja megváltoztatni a jelenlegi nyugdíjkorhatárt – derült ki a pénzügyminiszter tegnapi előadásából egy nyugdíjasfórumon. Korábban olyan értesülések szivárogtak ki a tárcától, hogy a korhatárt fokozatosan 65 évre emelik a jelenlegi 62-ről. Értesüléseink szerint a PM jövőre 5,2 százalékos reál-nyugdíjemelkedéssel számol. Cikkünk a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPIA Magyar Hírlap információi szerint a Magyar Posta Rt. több tízmilliárd forintosra tervezett hitelfelvételének egyik oka, hogy a társaság bankvásárlásban gondolkodik. A lap szerint a kiszemelt pénzintézet a Postabank lehet, ami viszont a kormány és az OTP között körvonalazódó megállapodás meghiúsulását vetítheti előre.
Szerző(k): Baka Zoltán