Londoni pénzügyi elemzők szerint nem közvetlenül, hanem elsősorban az euróövezet közvetítésével gyakorolna negatív hatást a közép- és kelet-európai EU-gazdaságokra, ha a brit EU-tagságról csütörtökre kiírt népszavazáson a többség a Brexitre, vagyis a kilépésre voksolna.
Szerző(k): MTI-EcoTavaly több mint kétszeres különbséget mértek az átlagos élelmiszerárakban az Európai Unióban, a legolcsóbbak Lengyelországban voltak az élelmiszerek és üdítők, míg a legtöbbet Dániában kellett fizetni ezekért a termékekért - derült ki Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) szerdán nyilvánosságra hozott jelentéséből.
Szerző(k): MTILétszámban és forgalomban is növekedés látszik több népszerű áruházláncnál a vasárnapi boltzár két hónappal ezelőtti eltörlése óta – derült ki a Magyar Nemzet körkérdésére adott válaszokból.
Szerző(k): EconomxHamarosan egyszerre két versenytársat is kaphat a Tesco magyar webáruháza. Az online élelmiszer-kereskedelem jelenleg sikerágazat, a tapasztalatok szerint kiváló eszköz a vásárlóközönség bővítésére - nem éri meg tehát kimaradni belőle.
Szerző(k): K. Kiss GergelyGyűrik egymást a tárgyalóasztalnál a világ két vezető gazdasági hatalma, Kína és az USA kormányának tagjai annak érdekében, hogy elkerüljék az acél- és alumínium túltermelését, a kínai pénzügyi rendszer összeomlását és a térségbeli államok területi vitáinak elfajulását.
Szerző(k): EconomxA kölcsönös bizalom szükségességét hangoztatta, és a nézeteltérések \"megfelelő módon\" történő rendezését sürgette Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn Pekingben a kínai-amerikai Stratégiai és Gazdasági Párbeszéd éves egyeztető tárgyalásainak kezdetén.
Szerző(k): MTIAz Aldi 2015-ben ledolgozta vaskos veszteségét, amely a korábbi évek masszív terjeszkedése miatt gyülemlett fel. A diszkontlánc árbevételét közel húsz százalékkal tornászta fel tavaly, miközben látványosan javított üzemi eredményén.
Szerző(k): EconomxA GKI Digital immár második éve publikálta a magyar piac 10 legnagyobb e-kereskedőjének rangsorát. A vezető szereplők összesen 92 milliárd forintnyi forgalmat produkáltak 2015-ben, miközben átlagos éves bővülésük 73 százalékot tett ki.
Szerző(k): Economx