Az idei karácsonyra, a Tesco mintegy 600 tonna hallal, több mint 2,3 millió csomag szaloncukorral és 2 millió palack borral készül. Az üzletlánc idén is széles hal-, baromfi- és vöröshús-választékkal, prémium sajátmárkás Finest szaloncukrokkal és limitált kiadású italcsomagokkal várja vásárlóit.
Szerző(k): EconomxDecember elsejei hatállyal csődöt jelentett az osztrák piac egyik jelentős szereplője, a Zielpunkt-hálózat (amelynek korábbi tulajdonosa a magyarországi Plus diszkontokat is birtokolta). A cég szerint az előző tulajdonosok alatt felhalmozott terheket nem bírta a csoport.
Szerző(k): EconomxA magyarok 54 százaléka már hallott a Black Friday-ről, vagyis a fekete péntekről, a vásárolni szándékozók pedig elsősorban ruházati termékeket vennének ezen a napon - derül ki a Millward Brown piackutató legfrissebb reprezentatív felméréséből.
Szerző(k): MTI, EconomxA kiskereskedelmi forgalom volumene éves összevetésben 5,1 százalékkal nőtt szeptemberben az augusztusi 4,6 százalékos emelkedés után, a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becsléséből.
Szerző(k): MTIAnnak ellenére, hogy az élemiszerlánc-felügyeleti díjat mostantól újra a régi rendszer alapján szedik be, a kormány masszívan ragaszkodik ahhoz, hogy valamilyen formában ismét feltámassza a kiskereskedelmi különadót. Azt még nem tudni, hogy a régi-új felügyeleti díj csak ideiglenes lesz, vagy a sarcot más formában hoznák vissza.
Szerző(k): EconomxAz élelmiszeripar előtt álló kihívásokról és az ágazat jövőjéről rendezett nyilvános kerekasztal-megbeszélést az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) Budapesten. Az ágazat szereplői összefogást sürgetnek és egységes elbánást kérnek a támogatáspolitikában.
Szerző(k): EconomxKína kész a kelet- és közép-európai térségben beruházásait fokozni, infrastrukturális fejlesztésekben részt venni, ezekhez egy új pénzügyi csatornán, egy külön, 3 milliárd dolláros multilaterális pénzügyi alappal induló vállalat létrehozásán is gondolkodik - közölte Li Ko-csiang kínai kormányfő kedden Szucsouban, a Kína és a kelet- és közép-európai országok (KKE) csúcstalálkozóján.
Szerző(k): MTIAz Országgyűlés november 17-i ülésnapján döntött az élelmiszerlánc-felügyeleti díj új szabályairól, melyek két lényeges pontban változtak - hívja fel a figyelmet, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).
Szerző(k): Economx