Több mint 50 százalékkal csökkent a Tesco eredménye a cég idei pénzügyi évének első feléről szerdán kiadott beszámoló szerint.
Szerző(k): MTI-EcoNégymilliárd forintból épít Interspar hipermarketet a Spar Magyarország Érden; a mintegy 7 ezer négyzetméteres, környezetkímélő technológiákat alkalmazó létesítmény alapkövét hétfőn tették le az egyik autópálya-csomópont közelében.
Szerző(k): MTI-EcoA magyar autókereskedők szerint nem csökken a kereslet a Volkswagenek iránt, és nem lehet arra sem számítani, hogy a használt piacot árasztanák el a német gyár dízelautói - írta a Magyar Idők.
Szerző(k): MTIAz elmúlt időszak jelentős árfolyammozgásai kapcsán felélénkültek az olyan viták, melyek szerint a külkereskedelem és az árfolyamok mozgása elszakadhatott egymástól. Ebbe a vitába a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is beszállt. A hamarosan publikálandó Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook - WEO) című kiadványuk elemző részeiben egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az árfolyamok kiigazításával még korrigálhatóak-e a kereskedelmi mérlegekben bekövetkezett egyensúlytalanságok.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz orosz média szinte naponta hoz nyilvánosságra újabb részleteket új generációs csodatankja, az Armata fantasztikus képességeiről – a pszichológiai hadviselés célja egyrészt bizonygatni a világnak az orosz haditechnika felsőbbrendűségét a nyugati felett, másrészt előkészíteni a terepet a harckocsi majdani exportjához.
Szerző(k): Barabás T. JánosMoszkva felszólította Minszket – tisztázza a Belaruszból Oroszországba exportált egzotikus élelmiszerek eredetét.
Szerző(k): Barabás T. JánosAz utóbbi időszakban az MNB ügyfélszolgálatára több jelzés is érkezett a ciprusi székhelyű IronFx Global Ltd.-vel szemben, mivel az online kereskedési platformon szolgáltatást nyújtó vállalkozás nem teljesíti a kifizetési megbízásokat, így az ügyfelek nem jutnak hozzá pénzeszközeikhez. A jegybank haladéktalanul jelzéssel élt a ciprusi felügyeleti hatóság felé - közölte az MNB.
Szerző(k): EconomxA nyugati élelmiszerek oroszországi importjának legfőbb haszonélvezője Belarusz, ahol önálló iparággá nőtt az orosz exportra menő áruk átcsomagolása és átcímkézése.
Szerző(k): Barabás T. János