A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) fölveszi a terméklistájára a Bilk Logisztikai Zrt. törzsrészvényeit június 14-i hatállyal, de az első kereskedési napról később döntenek - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielFelfüggesztette a Masterplast Nyrt. törzsrészvényeinek tőzsdei kereskedését szerdán délután 13 óra 47 perctől a tőzsdenap végéig a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója - írja az MTI a BÉT a honlapján.
Szerző(k): Szabó DánielA használtautó-kereskedésekről nem él túl pozitív kép az emberek fejében, a Jóautók.hu pedig most rá is erősít erre a képre.
Szerző(k): Szász PéterMár fel is függesztették az Opus Global Nyrt. részvényeinek kereskedését.
Szerző(k): Szabó DánielJelentősen enyhítenének az amerikai bankokat érintő szabályozásokon az amerikai hatóságok. Az úgynevezett Volcker-szabályok lazítása - amelyek a 2008-as pénzügyi válságot kirobbantó helyzet újbóli kialakulását igyekeztek megelőzni - Donald Trump egyik fontos ígérete volt. Sokak szerint ez most a legrosszabb pillanatban történik.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásNemsokára megjelenhet az Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA) intézkedéssorozata, amely jelentősen korlátozza majd a kisbefektetőknek kínálható tőkeáttételes ügyletek nagyságát és egyes üzlettípusokat be is tilt - írta az Azénpénzem.hu.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásKedden dél körül a forint euróval szembeni árfolyama, a 320-as szint fölé emelkedett, amely azóta sem korrigált. Egyértelmű, hogy a nemzetközi folyamatok rángatják a magyar devizát és a kedélyek még korántsem nyugodtak meg. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint az MNB várhatóan további gyengülésre sem avatkozna be, s akár szabadesésben is hagyhatja a forintot. Milyen veszélyeket rejthet a magyar kormány EU-val való konfliktusa?
Szerző(k): K. Kiss GergelyVegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel: az euróhoz képest erősödött, de a dollárral és a svájci frankkal szemben gyengült.
Szerző(k): K. Kiss Gergely