Az Egyesült Államok regnáló vezetése, az elnök és a kongresszus kéz a kézben éppen most ássa alá az állami költségvetést, amelynek árát az USA világgazdasági súlya miatt garantáltan a világ minden táján megérzik majd az emberek. Az ügy szomorú érdekessége, hogy a republikánus párt, azaz az amerikai jobboldal borítja fel a büdzsé egyensúlyát.
Szerző(k): Komócsin SándorAdott bankszámlavastagság felett sokan vitorláznak. Ennek több módja is van, de az alapvető: birtokolni a státushoz illeszkedő hajót. (További lehetőségek: bérelni vagy üzlettárs, partner által bérelt vagy tulajdonolt hajón villogni.) Nézzük, mennyibe kerül egy megfelelő színvonalú vitorlás hajó fenntartása és az azzal járó életmód?
Szerző(k): EconomxSzlovákiában több pénzt takarítanak meg a diákok, mint amit szórakozásra költenek, miközben aktuális kiadásaik nagy részét lakhatásukra költik.
Szerző(k): Barabás JúliaEcuador kiadhatja a brit hatóságoknak Julian Assange-ot, erről Lenín Moreno ecuadori elnök tárgyal pénteken Londonban, ahol hivatalosan egy fogyatékossággal foglalkozó találkozón vett részt - írta az Euronews a The Intercept című online lap információira hivatkozva.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgyre jobban élnek a lengyelek, az elmúlt évekhez képest egyre többen állítják, hogy jól megy nekik és idén is növelni akarják fogyasztásukat.
Szerző(k): Barabás JúliaNem árulja el a Külgazdasági és Külügyminisztérium kik voltak a tagjai a miniszterelnököt egyes külföldi útjaira elkísérő népes delegációknak. Az utak költsége legalább kiderült.
Szerző(k): Komócsin SándorKét külön találkozót is tartott Donald Trump amerikai elnökkel Andrzej Duda lengyel államfő a NATO csúcsértekezletén, amelyen elsősorban a két ország katonai együttműködéséről egyeztettek. A lengyelek amerikai fegyvereket vásárolnak.
Szerző(k): Barabás JúliaAz Oroszországgal szembeni EU-s szankciók ellenére gyorsan nő a lengyel-orosz külkereskedelmi forgalom. Már az oroszok a lengyelek harmadik legfontosabb külkerpartnerei.
Szerző(k): Barabás Júlia