A sérült reaktorok hűtésére felhasznált, sugárszennyezetté vált víz tározókapcitása a végéhez közeledik, így a japán kormány - ha feltételekkel is, de - megadta az engedélyt arra, hogy egymillió tonna szennyezett anyagot a tengerbe engedhessenek a fukusimai atomerőmű közelében.
Szerző(k): Szabó M. IstvánHivatalossá vált, hogy Görögországban négy széntüzelésű erőműegységet lekapcsolnak a hálózatról, az egyik közülük a kibocsátási határérték tizenötszörösével szennyezett. A még megmaradó kazánblokkoknak is meg vannak számlálva a napjaik.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA megújuló energia után, akár már holnap zöld lesz a hidrogén, de egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz is, hogy a vasból és acélból is legyen zöld. Nem a színe, hanem az eredete és az előállítása lesz a tradicionális gyártásúnál sokkal-sokkal környezetkímélőbb. És ha ez a mutatvány a svédeknek sikerül, ezzel tizedével lejjebb húzzák az egész ország szén-dioxid-kibocsátását is.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA gázturbinás átépítést mellett a nagy hulladékégető megtartását, további napelemparokat, valamint egy hidrogéngazdasági egység megépítését ígérte a visontai szénerőmű vezetője egy interjúban.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Mol Nyrt. maximum 35,5 milliárd forint összegű, 10 éves lejáratú kötvényt tervez kibocsátani az elkövetkező napokban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett Növekedési Kötvényprogram keretein belül - írja az MTI az olajipari társaság közlése nyomán.
Szerző(k): Szász PéterA következő évtizedbe úgy készül átlépni az amerikai Apple, hogy teljes egészében megújuló energiából fedezze nem csak a saját, de a beszállítói és gyártópartnerei szükségleteit is. Ez ma önmagában már most több mint száz céget jelent, szerte a világban.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA fővárosi vezetés jelentős zöldítést tervez a következő évtizedre, amellyel kivételesen 100 százalékban egyetért a kormány is. Az autósok jó részét átültetnék valamilyen más közlekedési eszközre.
Szerző(k): Komócsin SándorMelbourne közelében található Victoria állam egyik legrégebbi energiatelepe, ami ma egyben a legszenyezőbb szénerőművet is jelenti. De már nem sokáig, mert a tulajdonosok az eredetileg vállaltnál hamarabbi időpontot jelöltek ki a "deadline"-ra, és már inkább egy nagyszabású, új technológiájú beruházást erőltetnek. És ezzel nincsenek egyedül az országban.
Szerző(k): Szabó M. István