Kína és az Egyesült Államok megállapodtak abban, hogy a kínai áruk tarifafeltételein fokozatosan enyhítenek - mondta Wang Shouwen kereskedelmi alelnök arra reagálva, hogy Donald Trump bejelentette a Kínát sújtó vámtarifák fokozatos lépésben való eltörlését.
Szerző(k): Rácz GergőA kínai Hszincsiang-Ujgur tartományban működő átnevelőtáborokról készült jelentés ellenére a német cégek kitartanak a régióban működő befektetéseik mellett. A kínai piac túl nagy, az ázsiai óriás túl fontos ahhoz, hogy ujjat húzzanak a vezetésével. Pedig mindenki, aki onnan származó terméket vesz azt kockáztatja, hogy kényszermunkát is alkalmaztak a megvásárolt áru előállítása során - írja a Financial Times.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz amerikai-kínai kereskedelmi háború, mely 2018 eleje óta tart, a mai napig vezető hírként jelenik meg a pénzügyi világban. Folyamatos tárgyalások zajlanak, eddig még eredménytelenül. Az eddig eltelt csaknem 2 év alatt USA 550 milliárd dollár értékben vetett ki vámot a Kínából érkező termékekre, erre válaszul Kína eddig 185 milliárd dollár értékű vámot követel kizárólag amerikai portékákra. Mindenki bízott abban, hogy a Phase One Dealt, vagyis az első részmegállapodást gyorsan aláírják. Azonban ez a lépés még várat magára, amennyiben ez december 15-ig nem következik be, jelen állás szerint Amerika újabb vámtarifacsomaggal készül.
Szerző(k): EconomxKínában az állam 40 ezer tonna fagyasztott sertéshúst szabadít fel a tartalékaiból, hogy biztosítsa a stabil ellátást a január 25-i kínai holdújév előtt - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterIdén novemberben a fogyasztói árindex vártnál nagyobb emelkedése miatt csaknem nyolc éve a legmagasabb infláció alakult ki Kínában a pekingi statisztikai hivatal friss adatai szerint.
Szerző(k): Domokos LászlóAugusztus óta most először fordult elő, hogy a hongkongi hatóságok engedélyt adtak egy tüntetés megtartására, így a helyhatósági választásokat követő viszonylagos nyugalom után újra tízezrek vannak az utcán Hongkongban - idézi a 444 a BBC cikkét.
Szerző(k): Szász PéterOrvosi vizsgálatra Kubába utazott Evo Morales volt bolíviai elnök, aki választási csalás gyanúja miatt lemondani kényszerült és Mexikóba menekült - közölte pénteken egy, a politikushoz közelálló személy.
Szerző(k): Domokos LászlóNovemberben még soha annyi autót nem értékesített a Mercedes-Banz mint az idén, elsősorban a kínai, az amerikai, a német keresletbővülés hatására - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel