Hosszú évtizedek tisztességtelen kereskedelmi gyakorlata után az Egyesült Államok kiegyenlített versenyfeltételeket akar teremteni Kínával - jelentette ki az amerikai külügyminiszter hétfőn Hollandiában.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz USA-Kína kereskedelmi háború keretében az 5G fejlesztéseknek is sikerült egy nagy pofont adnia az amerikai elnöknek azzal, hogy a Huawei ellen kemény szankciókat vezetett be és követel az USA szövetségeseitől is komoly kockázatokra hivatkozva. Miért tenné jobban az EU, ha felülvizsgálná a kapcsolatait Kínával és miért kellene óvatosabban barátkozni az ázsiai óriással? Egyebek mellett erről beszélt két amerikai szakértő is a Danube Institute által rendezett kerekasztal-beszélgetésén, ahol az 5G biztonsági kockázatait is boncolgatták.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKína vizsgálatot indít a FedEx amerikai globális szállítmányozó vállalat ellen azt követően, hogy a Huawei Technologies kínai technológiai nagyvállalat csomagjait engedély nélkül "eltérítették" - számolt be a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna az MTI szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaKína mindent megtesz, hogy békés úton egyesülhessen újra Tajvannal, de nem zárja ki a katonai erő bevetését sem - mondta Vej Feng-ho kínai nemzetvédelmi miniszter vasárnap Szingapúrban a Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaKína nem akar kereskedelmi háborút az Egyesült Államokkal, ugyanakkor nem is riad vissza tőle - írta vasárnap közzétett hivatalos állásfoglalásában a kínai kormány az MTI szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaIsmét csökkenésre váltott, ráadásul a vártnál nagyobb mértékben esett vissza a kínai feldolgozóipar teljesítménye májusban, ami megkérdőjelezi a pekingi vezetés gazdaságélénkítő intézkedésének hatékonyságát.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Great Wall Motor június elejétől autókat kezd gyártani az oroszországi Tulában - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielVisszakerült a legnépszerűbb memóriakártyák technológiája felett őrködő SD Association tagjai közé a Huawei - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Szász Péter