Két éve nem látott ütemben adtak el a kínaiak márciusban amerikai államkötvényeket, s ezzel ismét feléledtek a befektetői félelmek, hogy ezen keresztül próbálnának meg nyomást gyakorolni Washingtonban a kereskedelmi háború során. Valószínűbb azonban, hogy Kínát jobban érdekli a jüan árfolyama.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA brit kormány felülvizsgálja a Huawei kínai távközlési óriáscég szerepvállalását a brit 5G távközlési hálózat kiépítésében - közölte a Downing Street az MTI tudósítója szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaDonald Trump amerikai elnök várhatóan egy olyan végrehajtási utasítást fog aláírni, amely megtiltja az amerikai cégeknek a nemzetbiztonsági veszélyt jelentő telekommunikációs eszközök használatát. Az utasítás a kínai Huawei tilalmát jelentheti - írja az Index a Reuters nyom-n.
Szerző(k): Szász PéterEurópában is offenzívát indít a UnionPay. A világ harmadik legnagyobb kártyatársasága egyelőre még döntően a kínai turistákat szolgálja ki, de hamarosan meghatározó szereplője lesz a világ pénzügyi rendszerének.
Szerző(k): Szakonyi PéterAz Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portál negyedéves forgalma az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt az online értékesítésből és a felhőszolgáltatásból származó bevétel bővülésével - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterElemzők által vártnál nagyobb lett a Tencent Holdings kínai internetes óriásvállalat profitja az idei első negyedévben, a bevétele ugyanakkor elmaradt a becsülttől - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterMeglepően gyenge ütemben nőtt Kína kiskereskedelmi forgalma és ipari termelése áprilisban, ami fokozza a nyomást a pekingi vezetésre, hogy további intézkedésekkel élénkítse a gazdaságot az Egyesült Államokkal való kereskedelmi háború kiszélesedésének közepette - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielNincs felsőbbrendű civilizáció, ezért egyes civilizációk átalakítása vagy teljes helyettesítése katasztrofális eredményekhez vezet - mondta Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Pekingben, a Konferencia az ázsiai civilizációk dialógusáról (CDAC) elnevezésű rendezvény megnyitóján. Emberi jogi szakértők viszont gyakran említik a teljesen elnyomott ujgurok esetét, akiket jogfosztásban tart a kínai párt.
Szerző(k): Szabó Dániel