Pedro Sánchez spanyol szocialista pártvezető megígérte a vágyott amnesztiát az elítélt katalán vezetőknek, a parlamenti támogatásért fejében. A lengyel kormánypárt pedig megkapta a lehetőséget a folytatásra Andrzej Duda lengyel államfőtől, csak éppen élni nem tudnak vele a várakozások szerint. A Nemzetközi Valutaalap pedig javította a kínai GDP-növekedési kilátásokat. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennMiközben India növekedése meghaladja a többi nagy gazdaságét, az ország nem teremt elég munkahelyet az évente több millió újonnan belépő ember számára.
Szerző(k): Horváth TiborA dokumentum a Tajvannal diplomáciai kapcsolatban álló Tuvalu által kötött védelmi, rendőrségi, kikötői, távközlési, energetikai, illetve kiberbiztonsági intézkedésekre vonatkozik.
Szerző(k): Horváth TiborA német multinacionális befektetési bank többet fektet be az ázsiai és csendes-óceáni piacokra, hogy megnyerje az európai hitelezőket kereső ügyfeleket.
Szerző(k): Horváth TiborPénzügyi csúcstalálkozót rendeztek Hongkongban neves nyugati sztár befektetőkkel és bankárokkal, akik gondosan elkerülték, hogy Kínáról beszéljenek.
Szerző(k): EconomxAz már ismert, hogy a Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) hazánk eddigi történelmének legnagyobb beruházását telepíti Debrecenbe, ugyanakkor a jövő iparának tartott akkumulátorgyártás hazai felfuttatása számos megválaszolandó és jogos kérdést vet fel, amire együtt kerestük a válaszokat a kínai óriás vezetésével.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA Fidelity International feltörekvő piacokról szóló konferenciája alkalmából Pálfi Zoltán, a cég portfóliókezelője adott interjút lapunknak.
Szerző(k): Fellegi TamásEgyre több európai multinacionális vállalat helyezi át termelését politikailag barátságos országokba, vagy hozza haza az unión belülre. Ezzel ugyan biztonságosabbá válik az ellátási lánc, azonban drágul a termelés és ez növeli az inflációt.
Szerző(k): Economx