A kínai gazdaság lassulásának újabb jeleként kilenchavi mélypontra süllyedt júniusban a kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index.
Szerző(k): MTI-EcoElemzők attól tartanak, hogy akármilyen erős is a kínai gazdaság, ezt az eladósodottságot nem tudja kínőni.
Szerző(k): Komócsin SándorPekingnek magyarázatot kell kérnie Washingtontól azokra az Edward Snowden által hangoztatott állításokra, miszerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) PRISM kódnevű programjával évek óta megfigyelés alatt tart szárazföldi kínai és hongkongi számítógépszervereket - írta a Global Times című kínai napilap pénteki számában.
Szerző(k): MTIRontotta a világgazdaság növekedésére adott előrejelzését a Világbank, amely úgy látja, hogy Kína és Brazília a januárban vártnál érezhetően gyengébben teljesít majd, amit nem ellensúlyoznak a javuló japán kilátások. Európa visszahúzza a világgazdaságot.
Szerző(k): Komócsin SándorNémetországban potenciálisan egymillió munkahely kerül veszélybe, ha az Európai Unió kereskedelmi háborúba keveredik Kínával - mondta a német Focus című lapnak a német gyáriparosok szövetségének (BDI) elnöke.
Szerző(k): MTIBarack Obama amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök a kaliforniai csúcstalálkozón közösen szólította fel Phenjant, hogy váljon meg nukleáris fegyvereitől, ami elemzők szerint áttörésként értékelhető a kétoldalú kapcsolatok történetében. A két vezető egyúttal párbeszédet folytatott a kibernetikai biztonság terén meglévő feszültségekről, amelyek döntőek lehetnek a kétoldalú viszony jövője szempontjából.
Szerző(k): MTIA nem teljesítő hitelállomány és az árnyékbankrendszer növekedése továbbra is veszélyeket rejt számos gazdasági ágazatra nézve - írja a kínai központi bank (PBoC) 2013-as pénzügyi stabilitásról szóló jelentésében, melyben a szervezet további reformokat ígér.
Szerző(k): MTIObama elrendelte az amerikai kibernetikai csapásmérési képesség kifejlesztését. Az ellenség figyelmeztetése után vagy anélkül a világ bármely pontján be lehet majd vetni.
Szerző(k): MTI-Eco