Fogyasztóvédelmi okokkal indokolja a kormány azt az új tervezetet, amely meghatározott szakképesítéssel rendelkező eladók alkalmazását írja elő a műszaki vagy ruházati termékeket is árusító hipermarketekben. Az elképzelésről a minisztériumok és a szakmai szervezetek kedden egyeztetnek.
Szerző(k): Szabó DánielIdén márciusától 8 százalékkal nőnek a Lidl bolti és raktári dolgozóinak bérei - idézi az Index.hu azt a levelet, amit nemrég a Lidl munkavállalói kaptak a cég vezetésétől. A Lidlnél 2016-ban is emelték a béreket, így 2016 januárja óta összesen már 32 százalékos béremelést kaptak a cég bolti és raktári dolgozói.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA webáruházak házhozszállítása nem környezetromboló, hanem környezetkímélő - írja a Blokkk.com azzal kapcsolatban, hogy a kormány a környezetterhelés után is díjat fizettettne a jövőben a napi fogyasztási cikkeket kínáló áruházláncokkal.
Szerző(k): Szász PéterTöbb markáns véleményt is mondtak a vásárlók lapunknak annak kapcsán, hogy a kormány ismét a külföldi boltláncok megregulázására készül. Összegezve az elhangzottakat: a vevők többségét nem az érdekli, hogy milyen az általuk megcélzott üzlet tulajdonosa, inkább az a fontos számukra, hogy bolt a közelükben és tiszta legyen, továbbá megfelelő választékot kínáljon, korrekt árakkal. Riport.
Szerző(k): Csernátony Csaba, K. Kiss GergelyCsirkemell csak az egyik, amellyel lehet spórolni. A kóláknál is érdemes figyelni. Árkörkép a hétvégére.
Szerző(k): Csernátony CsabaHamarosan már spanyolul is lehet keresni az Amazon amerikai változatánál is.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanItt van minden fontos a csütörtöki kormányinfóról egy percben. Nézze meg a videót!
Szerző(k): Domokos LászlóA kormány a fogyasztók és a munkavállalók védelme érdekében készít javaslatcsomagot a nagy áruházláncok megregulázására, nem a megsarcolásuk a cél - mondta Lázár János.
Szerző(k): Domokos Erika