Két éve a legnagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom Görögországban októberben, miután a jelentős munkanélküliséget eredményező megszorító intézkedések miatt a görögök kevesebbet vásárolnak.
Szerző(k): MTI-EcoSzeptemberben is az élelmiszerüzletek, benzinkutak, bútor- és műszakicikk-üzletek eladásai estek a leginkább, miközben az internetes kereskedelem dinamikusan nőtt.
Szerző(k): NAPIUgyan a Nemzetgazdasági Minisztérium belkereskedelemért felelős helyettes államtitkára, Lenner Áron ünnepi beszédében folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy a kormányzat mindent megtesz a vállalkozásbarát környezetért, a jogszabályok egyszerűsítéséért, illetve a kereskedelem fejlesztéséért, mondandóját szinte pontról pontra cáfolták az Európai Kereskedelem Napja alkalmából tartott ünnepség szakmai felszólalói.
Szerző(k): Kiss MelindaA vártnál jobban nőtt szeptemberben a német kiskereskedelmi forgalom.
Szerző(k): MTI-EcoElemzők szerint továbbra sem lehet a belső fogyasztás élénkülésére számítani, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) 2012-ben 1-2 százalék körüli visszaesést vár a fogyasztói piacon. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arra hívta fel a figyelmet, hogy az élelmiszer és élelmiszer jellegű termékek forgalma augusztusi visszaesése kedvezőbb az egy hónappal korábbinál. A bevásárlóközpontok üzemeltetői bizakodóak.
Szerző(k): MTI-EcoAugusztusban a kiskereskedelmi értékesítés volumene 2,4 százalékkal, az év első nyolc hónapjában 1,4 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): NAPISzeptemberben 1,1 százalékkal nőtt évesítve a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban a Kereskedelmi Minisztérium adatközlése szerint, miközben a piaci konszenzus 0,8 százalékos növekedést vetített előre.
Szerző(k): portfolio.huSzerény mértékben nőtt csupán a német kiskereskedelmi forgalom augusztusban havi összevetésben. A bővülés elmaradt a szakértők által várttól.
Szerző(k): MTI-Eco