A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint jó döntés a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), illetve a kisvállalati adót (kiva) választani, a két adónem mellett a nyilvántartás szerint egyre többen döntenek, míg az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) választók száma egyre csökken.
Szerző(k): MTIMától fogad be bankváltásra vonatkozó kérelmet az MKB Bank: a kártyabirtokos vállalkozás máshol megnyitott Széchenyi kártya folyószámlahitelét anélkül hozhatja át az MKB-ba, hogy azt vissza kellene fizetnie - adta hírül a pénzintézet.
Szerző(k): EconomxA kisvállalkozások a növekedési hitelprogramból 2014-ben nem tudtak úgy részesedni, mint ahogy szerettek volna, mert a kereskedelmi bankok az első ütemben a kis cégek által szükségesnek tartott hiteleknél nagyobb összegek kihelyezésében voltak érdekeltek - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke az MTI-nek.
Szerző(k): MTI-EcoAz áramtörvény egyik értelmező rendelkezése olyan meghatározást ad a lakossági fogyasztóra, ami alapján esetenként vállalkozások is ebbe a kategóriába kerülhetnek, így olcsóbban juthatnak áramhoz - írta a Világgazdaság.
Szerző(k): MTI-EcoAkár milliókat is lemaradhat az a kis- és középvállalkozás (kkv), amely nem megfelelő módon mutatja be erősségeit a kockázati befektetők előtt, vagy akár egy üzleti tárgyalás során. Mutatjuk, mire figyeljen egy prezentáció során.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA katát év közben is szorgalmasan választják a vállalkozók, ám ahhoz, hogy a tervezett bevétel teljesüljön, még mindig hiányoznak legalább százezren.
Szerző(k): F. Szabó EmeseAmennyiben az utolsó napokban nem jelentkeznek át sokan a kisvállalati adó (kiva) hatálya alá, úgy ez lehet a minden idők legsikertelenebb adóneme.
Szerző(k): F. Szabó EmeseJanuár 15-éig lehet bejelentkezni a kisvállalati adó, a kiva hatálya alá. A határidő jogvesztő, a késedelem még igazolási kérelemmel sem menthető ki - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Szerző(k): MTI