Magyarországon a munkáltatók nem érdekeltek abban, hogy jelentsék a foglalkoztatottság közben bekövetkezett baleseteket, megbetegedéseket. Az EU-ban a rákos betegségek tizedét hozzák összefüggésbe a munkavégzéssel, Magyarországon viszont alig vannak ilyen esetek. A munkáltatók elleni perek éveken át tartanak, mire megítélik a bíróságok a nevetséges kártérítést, sokszor meg is szűnik a cég, amelyiknek fizetnie kellene.
Szerző(k): Herman BernadettAz AstraZeneca oltás után előforduló trombózisos esetekben érintetteket arra kéri a gyártó, hogy minden esetben tegyék meg a mellékhatásokkal kapcsolatos bejelentést a hatóság vagy vállalat elérhetőségein, melyet követően minden egyes esetet részletesen kivizsgálnak - olvasható az AstraZeneca friss állásfoglalásában.
Szerző(k): Szepesi AnitaA betegség természete miatt fokozza a merevedési zavar kialakulásának kockázatát, ha valaki átesik a koronavírus-fertőzésen. Ez nagyrészt azzal magyarázható, hogy a kór a szívérrendszert is megtámadhatja, valamint rontja a szervezet oxigénellátását. Annak, hogy hasonló hatása lenne a védőoltásoknak - ami a neten terjedő elmélet, - egyelőre nincs tudományos megalapozottsága.
Szerző(k): Szabó DánielJelent nemzetbiztonsági kockázatot a kínai elitegyetem, a Fudan letelepedése Budapesten, de nem valószínű, hogy kémfészek lesz. Az igazi kockázatot az jelenti, hogy a magyar állam úgy adósodik el a beruházás miatt, hogy kínaiak építik saját maguknak az épületet egy hatalmas hitelből - derült ki Dunay Pál külügyi szakértő, a George C. Marshall európai biztonságpolitikai központ professzorának a Klubrádió online-nak adott interjújából.
Szerző(k): Szabó DánielA kiégés és az álmatlanság növeli a Covid-19 kockázatot. Új adatok szerint a frontvonalban dolgozó, de jobban alvó, kevésbé kiégett egészségügyi dolgozók a többieknél kisebb valószínűséggel kapják el a Covid-19-betegséget - derül ki az Orvostovábbképző Szemle online kiadásában megjelent cikkből.
Szerző(k): Szepesi AnitaJoe Biden, az Egyesült Államok elnöke óriási kockázatot vállalt két gigantikus gazdaságösztönző csomagjával. A történet vége az infláció megugrása és bukásra ítélt beruházások indulása lehet, amivel Biden a kudarcot vallott elnökök sorába kerülhet az USA történetében.
Szerző(k): Komócsin SándorTúl vagyunk a nehezén, a harmadik hullám csúcsán, a kormány nyitási terve azonban kockázatos. Érdemesebb lenne a járvány- és szennyvízadatokhoz igazítani a nyitás - mondta Rusvai Miklós virológus az ATV Start című műsorának vendégeként.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz A és AB vércsoportú koronavírus-fertőzöttek gyakrabban kerülnek súlyos tünetekkel kórházba és nagyobb eséllyel lélegeztetőgépre - mondta Rusvai Miklós virológus pénteken a köztévén az MTI szemléje szerint.
Szerző(k): Szepesi Anita