A járvány két éve alatt emberek százmillió ismerkedtek meg a különböző, konferenciahívásra használható eszközökkel, szoftverekkel. A bekapcsolva maradt mikrofonok és kamerák sok kellemetlen percet okoztak a felhasználóknak, emellett felmerültek adatvédelmi aggályok is. Három amerikai egyetem kutatói annak jártak utána, hogy mit is jelent a gyakorlatban ha egy mikrofont valaki lenémít.
Szerző(k): Szász PéterJól fog teljesíteni az építőipar idén is, hozza a tavalyi, közel 5500 milliárd forintos teljesítményt, a húzóerőt a magánszektor, a logisztikai ingatlanpiac és az ipar jelenti majd. Továbbra is súlyos probléma a szakemberhiány, és beavatkozás nélkül a kifizetetlen számlák, a lánctartozás értéke év végére eléri a 250 milliárd forintot - mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke a Portfolio mai, Építőipar című konferenciáján.
Szerző(k): Szepesi AnitaNem lehetünk elégedettek a járványkezelésünkkel, ezt mutatják a riasztó lakosságarányos, illetve a többlethalálozási adatok. A kudarc hátterében az ad hoc járványkezelési döntések, a túlzott centralizáció, az átláthatatlanság és szakmai helyett politikai döntéshozatal áll, a tanulságokat muszáj levonni a következő hullámok, vagy új járványok sikeres kezelése érdekében - hívták fel a figyelmet egészségügyi, epidemiológiai szakemberek a Konszenzus az Egészségért Kör Szakértői (KEKSz) szerda esti konferenciájukon. A következő hullámról úgy vélték, annak lefutása, nagysága rajtunk és nem a víruson múlik.
Szerző(k): Szepesi AnitaA budaörsi Paralelbau Kft. és a nagykanizsai Szabadics Építőipari Zrt. építheti meg a balatonfüredi konferenciaközpontot és kiállítóteret, nettó 6 milliárd 373 millió forintért. Nagy volt a tolongás a munkáért.
Szerző(k): Németh GézaÉlénk vita bontakozott ki a szakértők között a Napi.hu Zöldgazdaság 2022 konferenciáján arról, hogyan kell kezelni a klímaváltozás kérdését. A Greenpeace szakértője szerint jó az irány, de nagyon lassú a tempó. Az MNB szerint olyan politikai megoldásra van szükség, amelynek a társadalmi támogatottsága is magas. A szakértői becslések szerint elsősorban a gazdag országok és társadalmi rétegek felelősek a kibocsátásért.
Szerző(k): Herman BernadettA Citigroup hatalmas növekedésre számít a zöld értékpapírok piacán. Európa ezen a téren az élen jár, de a feltörekvő piacokon is egyre több az ilyen konstrukció - mondta Philip Brown, a Citigroup globális fenntartható kötvénypiaci ügyvezető igazgatója a Napi.hu Zöldgazdaság 2022 konferencián.
Szerző(k): Herman BernadettEgy 700 fős konferenciaközpont épülhet a soproni erdőség szélén düledező Maroni Hotel helyén. A tervezésre közel 400 millió forintot költenek.
Szerző(k): Németh GézaAz orvosi béremelés jó néhány reformkezdeményezés alól kihúzta a talajt, az egyforma bérek miatt pedig az orvosok egyszerűen leálltak, eldobták a fonendoszkópot és a szikét, nőtt a sorban állás, összességében a folyamat vesztesei a betegek. Tömegek fordulnak a magánellátás felé, ahol már szintén sorba kell állni - mondta többek között az egészségügyben kialakult helyzetről egy csütörtöki szakmai konferencián tartott előadásában Sinkó Eszter, a Magyar Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgatóhelyettese.
Szerző(k): Szepesi Anita