A Samsung Electronics dél-koreai vállalat működési eredménye 69 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedévben éves összevetésben a chipek és okostelefonok iránti alacsony kereslet miatt – közölte a cég pénteken.
Szerző(k): EconomxKözel három év után Kína végre újra megnyitja határait. Ez egyben a kínai turisták visszatérését is jelenti, akik ismét fellendíthetik majd a korábban rájuk támaszkodó vállalkozásokat különösen a szomszédos országokban. A határ újbóli megnyitása jó hír a kínai légitársaságok és utazási irodák számára is.
Szerző(k): Horváth TiborA kollektív ellenálló képesség nem kereskedelmi háborús stratégia, hanem egyenrangú versenystratégia. Ez védekező jellegű, és elsősorban a kereskedelem fegyverré tételével való fenyegetésen nyugszik, nem pedig a szankciók tényleges alkalmazásán. Hogyan lehet felvenni a kesztyűt Kína agresszív gazdasági terjeszkedése ellen?
Szerző(k): Horváth TiborA Kína és az Észak-Korea jelentette fenyegetéssel magyarázta vasárnap a Japánt kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) egyik tagja a szigetország védelmi költségvetésének növelését.
Szerző(k): EconomxMaezava Juszaku japán milliárdos pénteken bejelentette, hogy jövőre tervezett holdkörüli útjára Steve Aokit, valamint egy K-pop sztárt, TOP-ot is magával viszi.
Szerző(k): Gáll AnnaA dél-koreai Chokwang Paint vállalat elektromos járművek akkumulátorához szükséges hőelvezető ragasztót fog előállítani Magyarországon, a 3,8 milliárd forint értékű beruházást az állam 380 millió forinttal támogatta.
Szerző(k): Domokos ErikaSzöul szorosabb együttműködést szeretne a világ több gondjának megoldásában. Közös válaszokat keresnének az ázsiai gazdaságok a háborúkból vagy a jogsértésekből fakadó, a klímaválság által az élelmiszer- és energiabiztonság esetében felmerülő problémákra.
Szerző(k): EconomxOrszágszerte elmaradnak az olyan események, mint az őszi lombfesztiválok és a K-Pop koncertek, és a gyászoló közösségek elhalasztják az összejöveteleket, miután egy szöuli tömegesemény legalább 154 ember halálát okozta.
Szerző(k): Rácz Gergő